Jókor jön a téli szünet

2021.12.06. 12:36

Hasonlóan a nyitómeccshez, a visszavágón is kikapott a Makó a Monortól

Nem sikerült a visszavágás, 1–0-s vereséget szenvedett a Makó FC a labdarúgó NB III. Közép csoportjának idei utolsó, 20. fordulójában, amelyben Monorra látogatott a hagymavárosi csapat.

Tóth Alex

A zord időjárás mellett egy rendkívül jól felkészített pályán, puhatolózó hangulatban vette kezdetét a mérkőzés. Az első tíz percben a mezőnyharcról szólt a játék, egyik fél sem tudott lehetőséget kialakítani. Varga Richárd veszélyeztetett először, a vendégek szélsője egy remekül megkomponált akció végén tört be a monori tizenhatoson belülre, ám lövése a kapu fölé szállt. Tíz percre rá ismét Varga került főszerepbe, aki szintén egy jól felépített akció végén tálalt Juhász elé, a lövést azonban a hazai hálóőr magabiztosan hárította.

A félidei sípszó előtt beindult az adok-kapok: előbb a Monor ért közel a gólhoz, mikor Seresnek kellett nagyot mentenie, majd Annus már Bordás kapust is kicselezte, elterült a büntetőterületen belül, de a játékvezető nem fújt tizenegyest. A makói Tamaskó ígéretes beadásokkal próbálta megtalálni csapattársait a szünet előtt, de nem járt sikerrel, így kiegyenlített 45 perc után 0–0-val mehettek pihenőre a csapatok.

A fordulást követően még nagyobb sebességre váltott a Monor. Érett a hazaiak vezető gólja, amely az 59. percben meg is született, ám a partjelző zászlaja is emelkedett, les miatt ezt a találatot még érvénytelenítették. A lesgól nem szegte Halgas István tanítványainak kedvét, a Monor továbbra is nagy elánnal rohamozott, a 72. percben pedig a vezetést is megszerezte. Egy jó 25 méterről elvégzett szabadrúgásból a teljesen üresen álló Barthelhez jutott a labda, aki higgadt maradt, értékesítette a helyzetet, 1–0.

A folytatásban még két nagy lehetőséget sikerült kialakítania a Makónak, de sajnos egyiket sem értékesítette, így hasonlóan a nyitófordulóhoz, ismét 1–0-s vereséget szenvedett a Monortól.

Mivel a tabella 4. helyén álló Balassagyarmat Vác elleni találkozója elmaradt, jelen állás szerint a Maros-partiak a 3. helyen zárták a szezon első felét – megsüvegelendő teljesítmény ez az újonctól.

Siha Zsolt: – Gyenge produkciót nyújtottunk ma, teljesen megérdemelt a hazaiak győzelme, gratulálok nekik. Úgy gondolom, hogy jókor jön a téli pihenő, ránk fér… Büszke vagyok az őszi teljesítményünkre!

A bajnokság állása

 1.Kozármisleny20164044852
 2.Dunaújváros201361461945
 3.Makó FC201235321339
 4.Balassagyarm.191135302136
 5.Paks II.201127432135
 6.Honvéd II.191126302635
 7.Monor201037302333
 8.Ferencváros II.20956333132
 9.FC Dabas20866432930
 10.HFC20922283629
 11.Iváncsa20848342628
 12.MTK II.19847242328
 13.Szekszárd20758262826
 14.ESMTK19649242422
 15.Cegléd206410243722
 16.Vác194510233717
17.Dabas-Gyón FC193511113814 
 18.Gerjen20411517–5013 
 19.Rákosmente203215224711
 20.Mohács20141511387

Monor–Makó FC 1–0 (0–0)

Labdarúgó NB III., Közép csoport, 20. forduló. Monor, 200 néző.

Vezette: Héra Csanád (Imrő, Nagy B.).

Monor: Bozsó – Nagy T., Barthel, Haragos (Hulicsár, 80.), Annus (Balogh B., 89.), Farkas Á. (Ficsor, 91.), Hunya, Petrezselyem, Erős, Juhász Zs., Kántor.

Vezetőedző: Halgas István.

Makó FC: Bordás – Tamaskó, Juhász J. (Sirokmán, 80.), Dóra, Seres, Babolek, Varga R. (Horváth E., 61.), Széll (Magyar, 61.), Pócs T., Sziklási (Rózsahegyi, 80.), Nikitscher.

Vezetőedző: Siha Zsolt.

Gólszerző: Barthel (72.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában