Asztalitenisz

2021.12.13. 11:06

Nagy csatát vívtak

Előbb pénteken a baj­noki címre esélyes Celldömölköt fogadta a Floratom Szeged AC, amelyre vasárnap a székesfehérvári Honvéd Szondi SE elleni idegenbeli találkozó várt.

Munkatársunktól

Az eddig egy döntetlent le­­számítva minden meccsét megnyerő Celldömölk ellen Vitsek Iván remekelt, aki mindhárom meccsét megnyerte, az egykori olimpikont, Jakabot, valamint az iráni válogatottal a világbajnokságot megjárt Amirhosseint is legyőzte. Emellett párosban is sikert aratott a fiatal Szántosi Dávid oldalán, így megnehezítette a bajnokaspiráns dolgát a szegedi csapat. 

Vasárnap már egy fontosabb meccs várt a Tisza-partiakra, hiszen a négy közé jutásért nagy versenyben van a Floratom, akárcsak ellenfele, a székesfehérvári Szondi SE. Színvonalas mérkőzést játszottak a csapatok, amelyen Pető és Szántosi is remek játékot nyújtott: utóbbi a korábban a világranglistán a legjobb százban lévő ellenfelét is legyőzte. Ez azonban kevés volt, szoros csatákban Vitsek Iván alulmaradt az egyéni küzdelmekben, így végül a fehérváriak örülhettek a győzelemnek. 

A Floratom számára hamar itt van a következő feladat, hi­­szen legközelebb csütörtökön a Soltvadkertet fogadja a bajnokságban. 

Lukács Levente: – Színvonalas mérkőzésen apróságok döntöttek a Honvéd Szondi el­­len, csütörtökön igyekszünk legyőzni a Soltvadkertet. 

Floratom Szeged AC–Celldömölk 4–8 

Férfi asztalitenisz extraliga, 6. forduló. 

A szegedi győzelmeket szerezték: Vitsek (3), és a Szántosi-Vitsek páros. 

Honvéd Szondi SE–Floratom Szeged AC 8–5 

Férfi asztalitenisz extraliga, 9. forduló. 

A szegedi győzelmeket szerezték: Pető (2), Szántosi (2), és a Pető-Vitsek páros. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában