Fokozatosan javult a játékuk

2022.01.25. 07:10

A Csongrád-Csanád megyei válogatott veretlenül zárt, de mégsem jutott tovább a döntőbe

Bár egyik meccsén sem kapott ki, mégsem jutott be az országos döntőbe a Csongrád-Csanád megyei amatőr válogatott a hétvégi régiós selejtezőből. A csapat játékosa, Rádai Gergely szerint jól dolgoztak a hétvégén, és büszkék lehetnek az elért eredményükre.

Vajgely Pál

Rádai Gergely számára jól ment a játék a megyei válogatottban is, apróságon múlt a továbbjutás. Fotó: Karnok Csaba

Akárcsak legutóbb, most is másodikként zárta a régiós selejtezőt Csongrád-Csanád megye válogatottja. Az amatőr labdarúgók megmérettetését veretlenül zárta a csapat, a gyulai tornáról azonban végül Pest megye jutott tovább az országos döntőbe – és ezzel versenyezhet majd a spanyolországi Eb-szereplés jogáért.– Nem volt egyszerű, hiszen nem sok közös edzésünk volt. A keret nagy része persze ismerte egymást, de a pályán nem mo­­zogtunk közösen. Az első meccsen még szoknunk kellett egymás mozgását, de a második találkozóra már feljavult a játékunk. Az utolsó meccs döntött mindenről, ahol sajnos nem volt szerencsénk, de azt gondolom, a csapat mindent megtett, amit csak tudott – összegzett Rádai Gergely, a csapat játékosa. 

A torna utolsó meccsén igazi döntőt játszhatott a csapat, Pest megye ellen azonban csak a végén sikerült egyenlíteni, a továbbjutást viszont csak a győzelem jelentette volna. 

– Amit kért a mester, azt sikerült megcsinálnunk. Mindenki odatette magát, a végsőkig küzdöttünk, még az utolsó percekben is volt esélyünk arra, hogy továbbjussunk – tette hozzá. 

A 20 éves játékosra eseményekkel és kihívásokkal teli tavasz vár klubjával, az SZVSE-PizzaMonsterrel, hiszen jó helyzetből várhatják a megyei I. osztály folytatását, a feljutás kérdése azonban egészen a szezon végéig nyitott kérdés maradhat, hiszen a megyei bajnokok egy részének osztályozót kell majd játszania. A Vasutasok ugyanakkor ott lesznek majd az Amatőr kupa döntőjében is. 

– A felkészülés elején járunk még. Mindig a következő fel­adatra koncentrálunk, és csak a győzelemre törekszünk. Na­gyon jó a hangulat nálunk, biztatjuk a társainkat, az összhang pedig rengeteget jelent – zárta Rádai Gergely. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában