Nem lepte meg őket ez a félév

2022.01.16. 17:12

A dobogóra mindenképpen odaérne a Kiskundorozsma, amelynek két érkezője már biztosan van

Sorozatunkban végigvesszük, hogyan élték meg az őszi idényt a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság csapatai. A Kiskundorozsma hosszú idő után nagyszerűen teljesít, így bizakodva várják a folytatást is.

V. P.

A zöld mezes dorozsmaiak célba veszik a dobogót a tavaszi idény végére. Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

Mióta 2016 nyarán felkerült a megyei I. osztályba, nem állt még ilyen előkelő helyen a Kiskundorozsma: a klub legjobb eredménye az elmúlt öt évből egy 7. hely, most azonban minden adott ahhoz, hogy ezt túlszárnyalja a csapat, amely a 3. Tiszaszigettel azonos pontszámmal áll a bajnokság 4. helyén.– Amikor átvettük a csapatot, onnantól kezdve tudatosan építkeztünk, egy fiatal csapatot szerettünk volna összerakni. Tudtuk, hogy ebben a brigádban több is van, merészebb céljaink voltak, így nem lepett meg ez az őszi teljesítmény. Nem elégedünk meg ennyivel, a dobogó valamelyik fokára szeretnénk odaérni, és ha meglesz a megfelelő háttér, akkor a megye meghatározó csapata szeretnénk lenni – mondta la­punknak Ottlik Roland, a Kiskundorozsma edzője. 

A dorozsmaiak már munkába lendültek, sőt, szerdán már edzőmeccset is játszottak a HFC II. ellen. Legközelebb az NB III.-as Makó vendégei lesznek szerdán 18 órától, majd a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U19-es csapatával gyakorolnak, a programot egy háromnapos, mátrai összetartás is színesíti. 

 

Két érkezője már van a Do­­rozsmának, Laczi Barnabás az SZVSE-től érkezett, valamint egy szerb–angol–magyar állampolgárságú ballábas védő csatlakozott a csapathoz. Távozója is akad a csapatnak Heipl Ábel személyében, a többiek azonban maradtak a klubnál. 

 

A Dorozsma számára hamarabb ér véget a téli szünet, hiszen az ősszel elmaradt, SZVSE elleni bajnokit pótolják. Az első két meccs sokat számíthat a féléves szereplésben, hiszen ezt követően a tavaszi nyitófordulóban a Szeged-Csanád GA II. ellen játszik majd a Kiskundorozsma. 

– Ez az első két meccs nagyjából el is dönti az erőviszonyokat az első négy helyet illetően. Ugyanakkor minimum négy pontot várok ettől a két meccs- től. A rutinban van még hiányunk, hiszen rengeteg lehetőséget kihagytunk. Élvezik a srácok a helyzetet, hogy végre nem hátrafele kell nézelődni, közel húsz fő ott van mindig az edzéseken. Nagyon jó, baráti társaság jött össze – zárta Ottlik Roland. 

 

Pályán a Makó és a HFC

A két NB III.-ban szereplő megyei csapat egyaránt pályára lép a mai napon. A Makó FC az Algyőn edzőtáborozó NB II.-es Békéscsabával játszik (a meccs helyszíne is Algyő) 11 órától, míg a Hódmezővásárhelyi FC az NB III. Keleti csoportjában érdekelt Törökszentmiklóst fogadja, szintén 11 órától. A vásárhelyiek szerdán a másodosztályú Kecskemét otthonában játszottak, és kaptak ki 3–0-ra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában