Nem várt sima vereséget szenvedtek

2022.01.31. 07:20

A hatgólos hátrányt csak kozmetikázni tudta a Tiszavirágban a Szegedi VE a Miskolc ellen

Nem várt vereséget szenvedett a férfi vízilabda OB I. tizenhetedik fordulójában a Szegedi VE . A kék-feketék hazai medencében 11–8-as vereséget szenvedtek a Miskolctól.

Munkatársunktól

Rengeteg helyzetük volt Sánta Dánieléknek, de nem éltek a lehetőségeikkel. Fotó: Frank Yvette

A bőség zavarával küzdött Kiss Csaba, a Szegedi VE vezetőedzője, hiszen Mekkel Mátét leszámítva minden játékosa a rendelkezésére állt, így az elmúlt hetek viszontagságos időszaka után a legerősebb összeállításban szerepelhe­tett a kék-fekete csapat. Népes közönség látogatott ki az év első hazai meccsére, és re­ménykedett abban, hogy a me­­gyei derbin aratott remek győzelem után újabb siker következik.Nem ez történt, pedig az első negyedben még erre nem volt utaló jel, hogy gond lehet. A vendégek szereztek vezetést, amit Horváth Zsombor egy távoli bombával egalizált. Gyapjas Brendon jól védett, és hiába került ismét előnybe a Miskolc, a kapitány, Sánta Dániel egy gyors emberelőnyt értékesített, így 2–2 lett az eredmény. 

A második nyolc perc maga volt a rémálom. A borsodiak folyamatosan gólt szereztek, míg a szegediek hiába kerültek helyzetbe, ezeket rendre elrontották. Egyre jobban el­bizonytalanodtak a hazaiak, így a harmadik negyedben is tovább nőtt a különbség, a Miskolc okosan és taktikusan vízilabdázott, így tartotta a vezetést. Az utolsó negyedben küzdött az SZVE, a hajrában fel is jöhettek volna két gólra, de a sportban nincs ha, nem élt a lehetőséggel a Szeged, így a végén meglepően simán, 11–8-ra vereséget szenvedett. 

Szerdán 20 órakor a bajnokság egyetlen veretlen csapatának, a Ferencvárosnak a vendége lesz a Szegedi VE, majd szombaton a sereghajtó Debrecen gárdáját fogadják Kiss Csaba tanítványai a Tiszavirág Sportuszodában. 

Kiss Csaba: – Megérdemelten nyert ellenünk a taktikusan és jól vízilabdázó Miskolc. Eddig erősségünk volt az, hogy kintről eredményesen lőttünk, ma viszont semmi sem sikerült. Most is meglátszott, hogy fiatal csapat vagyunk, kiélezett helyzetben a játékosaim rossz döntéseket választottak. 

 

Szegedi VE–Miskolc 8–11 (2–2, 0–4, 3–4, 3–1)

E.ON férfi vízilabda OB I., 17. forduló, Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, 200 néző. Vezette: Vogel, Tordai. 

Szegedi VE: Gyapjas (4 védés) – Lakatos, Bóbis, Kürti 2, Baj, Horváth Zs., 1, Hajdu. Csere: Molnár D. (kapus, 2 védés), Sánta 2, Kardos, TÓTH GY. 3, Boros, Vékony, Pörge Zs. Vezetőedző: Kiss Csaba. 

Miskolc: HOFERICA (15 védés) – KRASZNAI 2, Sélley Rauscher 3, Seman 1, Várkonyi, VISMEG 2, BIROS 2. Csere: Tőzsér 1, Nagy, Csiszár, Böröczky, Tanczer. Vezetőedző: Vidumanszky László. 

Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 8/3. 

Ötméteresből: 1/1, ill. –. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában