Röplabda, Szeged

2022.01.29. 13:22

Ismét rangadó vár rájuk

Munkatársunktól

Ismét a listavezetővel játszik a Vidux-Szegedi RSE férfi röplabdacsapata, amely ezúttal hazai pályán fo­­gadhatja a MÁV Előrét. A Tisza-partiak legutóbbi mérkőzésükön is a székesfehérváriakkal játszottak, január 16-án azonban idegenben találkoztak székesfehérvári riválisukkal, és szenvedtek 3:0-s vereséget, azonban a sorsolásnak köszönhetően máris itt a visszavágási lehetőség. 

 

Vasárnap 17 órától a Lila is­­kola tornatermében megpróbálhatja kijavítani a múlt heti mérkőzést az immáron Fésüs Erzsébet által vezetett Tisza-parti csapat, amelynek igazi csapatmunkára lesz szüksége ahhoz, hogy javítani tudjon a listavezető ellen. 

 

– A csapat maximális erőbedobással készült a visszavágóra a tabella élén álló székesfehérváriak ellen. Nem tudtunk a héten teljes létszámmal ké­szülni, de vasárnapra készen fogunk állni, hogy a lehetőségekhez képest a legjobb kerettel várjuk ellenfelünket. Egységes és kitűnő csapatmunkára van szükség, hogy az előző fordulóban elszenvedett vereségért vissza tudjunk vágni – mondta a klub honlapján Fésüs Erzsébet, a csapat vezetőedzője a vasárnapi találkozó előtt. 

 

A héten ugyan megbetegedések is nehezítették az SZRSE felkészülését, azonban motiváltan készülnek a holnapi találkozóra. A MÁV Előre eddig egy kivétellel minden bajnokiját megnyerte, egyedül a Dág otthonában kapott ki 3:2-re, a szegediek pedig éppen a múlt héten veszítették el veretlenségüket Székesfehérváron. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában