Helyi sport

2022.01.21. 12:31

Megfeleltek az elvárásoknak

Sorozatunkban a labdarúgó megyei I. osztály csapatainál érdeklődtünk, hogy élték meg az őszi idényt, és miképp készülnek a folytatásra. A befejező részben az őszi bajnok SZVSE-PizzaMonster következik.

V. P.

A piros-kék mezes szegediek az amatőr kupa döntőjében is játszhatnak tavasszal. Fotó: Karnok Csaba

Egy bajnokiját leszámítva minden mérkőzését megnyerte az ősszel az SZVSE-PizzaMonster, amely úgy áll négypontos előnnyel a tabella élén, hogy egy meccsel kevesebbet játszott a riválisoknál.– Május-júniusban úgy tűnt, nagyobb játékosmozgás lesz, de végül erős keretet sikerült összerakni az új szezonra. Heti ötöt edzettünk, ennek a munkának pedig ki kell jönnie egy idő után. 

 

Hatalmas fegyverténynek gondolom, hogy sikerült a Szeged-Csanád GA II.-t megelőzni, kellemes meglepetés a Dorozsma szereplése. Nagyon elégedett vagyok az ősszel, de volt is elvárásom a csapat felé. Bónusz számunkra a Magyar Kupa-szereplés, hogy bejutottunk az amatőr kupa döntőjébe, hiszen ez egy életben egyszer adatik meg. 

 

Nem gondoljuk azt, hogy már megvan a bajnoki cím, az elmaradt meccsünket a Dorozsma ellen szeretnénk megnyerni, akkor hét ponttal vezethetnénk – fejtette ki lapunknak Kelemen Balázs, az SZVSE szakosztályvezetője. 

 

 

A csapat már benne van a téli munkában, szerdán az NB III.-as Hódmezővásárhelyi FC vendégeként játszott felkészülési meccset, és kapott ki 3-1-re. Ami a keretet illeti, ketten már biztosan csatlakoznak a Vasutasokhoz, Deák Donát Algyőről érkezik, míg Frank Boldizsár a Szentesi Kinizsitől igazolt az SZVSE-hez. Az Újpest U19-es csapatában szerepelt támadó, Nagy Roland csatlakozhat még az őszi bajnokhoz. Túri Milán abbahagyta a játékot, Davor Abadzic Mórahalomra, Laczi Barnabás Dorozsmára távozott, míg Légrádi Máté Monoron van próbajátékon. 

 

 

– Óvatosak vagyunk, nem nyertük még meg a bajnokságot. Próbálunk úgy erősíteni, hogy ha elérjük a célunkat, akkor ne kelljen még csapatot építeni – tette hozzá Kelemen Balázs. 

 

 

Az SZVSE a tavaszi idényt is Mórahalmon játssza majd le, az SZVSE-pályát várhatóan a következő idényben használhatják. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában