Már komolyan veszik őket

2022.01.05. 15:48

Nyolc edzőmérkőzéssel készül a Makó az NB III.-ra

Kedden megkezdte a felkészülést a Makó NB III.-as labdarúgócsapata, amely a februári folytatásig nyolc edzőmeccset játszik.

Mádi József

Harmadik helyen. Harcos Makóra (zöldben) lesz szükség a tavaszi idényben is. Arhív Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

A labdarúgó NB III. Közép csoportjának harmadik helyén kezdte el tegnap a felkészülést a tavaszi – egészen pontosan február 13-án folytatódó – bajnokságra a Makó. Az első hely 13, a második 6, míg a negyedik pozíció mindössze 2 pontra van a Maros-partiaktól.– Nagyon fontos, hogy a jól sikerült őszi 20 forduló után is megtaláljuk a motivációt. Ez le­­het a második Dunaújváros megelőzése, illetve hogy letegyük egy olyan csapat alapjait, amely később esetleg bátrabb terveket szövögethet – nyilatkozta Siha Zsolt, a Makó vezetőedzője. 

A keret tagjai nem a nulláról indultak, hiszen két hete egyéni edzésmunkát kellett el­­végezniük. 

– Ezt a részét a felkészülésnek tehát nagyjából megoldottuk. A héten többnyire felmérések szerepelnek a programban. Nem bánom, hogy valamivel rö­­videbb lesz ez az időszak, bár lehet majd nehézségünk, mert a műfüvön kell készülnünk, és ezzel nincs is probléma, ám eközben majd az első néhány meccsünket minden bizonnyal sáros, vizes, lehet, hogy havas, fagyott, latyakos talajon játsszuk. Nem változtatunk azon a menetrenden, amely eddig is működött, azaz napi egy edzéssel készülünk ebben az öt és fél hétben – vélte a szakember. 

A bajnoki szünetben mindig érdekes kérdés a keret összetétele, változása. 

– Nem tudok olyan játékosról, aki távozni szeretne, egyetlen labdarúgónk szerepel NB II.-es próbajátékon, az ő sorsa a héten eldőlhet. Nem szeretnék mindenáron igazolni, mert a keret megfelelő minőségben és mennyiségben is. Mint minden NB III.-as alakulatra, ránk is ráférne az erősítés, de ha nem jön össze, akkor sem aggódom. Ha nem lesznek távozók, akkor pláne nem. A hazai mérlegen feltétlen javítani kell, hiszen az öt vereségből négyszer itthon kaptunk ki. Miután már komolyan vettek bennünket, sokkal nehezebb volt a helyzetünk, így a Dunaújváros vagy a Honvéd II. sem vállalta a nyílt játékot ellenünk, inkább behúzódott a kapuja elé – mondta Siha. 

A csapat felkészülési programja már kész, ebben nyolc edzőmeccs szerepel. Január 15-én 11 órától a Békéscsaba lesz az ellenfél Algyőn, majd 19-én 18 órától a Kiskundorozsma, 22-én 10 órától a Bé­késcsaba II., 26-án 18 órától a HFC, 30-án 13 órától a Szekszárd, február 2-án 18 órától a vajdasági Tisza SK, 6-án 10 órától az Algyő, ugyanezen napon 13 órától az SZVSE lép pályára Makón. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában