Helyi sport

2022.01.26. 08:38

Új edzővel készülnek

Sorozatunkban a megyei II. osztályú csapatok félévére tekintünk vissza: ezúttal az utolsó előtti helyen álló Csanytelek a következő állomásunk, ahol a téli felkészülést már egy új, de nem ismeretlen edzővel kezdték meg.

V.P.

Csupán két mérkőzést nyert, így az utolsó előtti helyen töltheti a telet a Csanytelek a labdarúgó megyei II. osztályban. A tavaszi idényre a keretet már nem Forgó Tamás, hanem Erdélyi Mátyás készíti fel. A legutóbb Apátfalván dolgozó szakember nem ismeretlen a településen, a 2014–15-ös idényben ő juttatta fel a csapatot a megyei II. osztályba, munkáját Sánta Tamás segíti. 

– Mikor nyáron elkezdtük a munkát, akkor jobb szereplésre számítottunk. Egy-két mérkőzésen nem jöttek úgy az eredmények, ezt követően többen motivációjukat veszítették. Volt, hogy úgy mentünk el, hogy hirtelen nem tudtuk, kit nem ültetünk le a padra, majd sorban jöttek az üzenetek, hogy nem tudnak jönni. Valószínűleg a Covid utáni időkben fontosabbak voltak a szabadidős programok, mint a foci. Ebbe fáradtunk bele, ezért is kértük, hogy legyen új edző, mert sokakról bebizonyosodott, hogy ha más dolguk is van, akkor már a futball a fontos – mondta lapunknak Forgó Tamás, aki ősszel játékos-edzőként irányította a csapatot, ám a tavaszi szezonban megnövekedett feladatai miatt már játékosként szerepel a gárdában. Ezért is kérték, hogy inkább mással fussanak neki a szezon második felének. 

Ami a keretet illeti, az új trénerrel várhatóan több labdarúgó érkezik is a csapathoz, amelynek egyértelműen az a célja, hogy bent maradjon a megyei II. osztályban. A csapatépítést sem feledik el, de most elsősorban azon van a hangsúly, hogy ne essen ki a csanyteleki csapat. Az első edzőmérkőzésük elmaradt a koronavírus miatt. 

– Soha nem tudtunk ugyanazzal a csapattal felállni, vadásztuk az embereket, hogy jöjjenek már játszani. Az eredménykényszer rajtunk volt, mi nem bírtuk el a súlyt, a többiek pedig nem is akarták – tette hozzá Forgó Tamás. 

A Csanytelek középmezőnybeli csapatokkal kezdi majd a tavaszi idényt márciusban, és fontos lesz, hogy ne ragadjon be a rajtnál, mint tette azt ősszel, amikor az első öt meccséből négyet is elveszített. 

– Valószínűleg egy olyan közösséget és egymás iránti tiszteletet tudunk kialakítani, amelynél nem lesznek ilyen problémák, mint az ősszel. Hogy persze mire leszünk elegek, azt majd az idő megmondja, hiszen senki sem szeretne kiesni. Voltak olyan meccseink, amelyek kicsin múltak, viszont sajnos nem sikerültek, ezt kell megfordítanunk – zárta Forgó Tamás. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában