Helyi sport

2022.02.08. 11:12

Hetedik lett Jászapáti Petra

Két ezreddel maradt le az 500 méteres futam A döntőjéről a Szegedi Korcsolyázó Egyesület versenyzője. Jászapáti Petra végül a B döntőben második, azaz összetettben hetedik lett, miközben megvan a magyar csapat első egyéni érme: igaz, mégsem felhőtlen az öröm.

Munkatársunktól

A Szegedi Korcsolyázó Egyesület versenyzőjének fináléba jutása két ezreden múlott. FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY, MW

Rövidpályás gyorskorcsolya, PekingNagyszerűen kezdett az 500 méteres futam negyeddöntőjében Jászapáti Petra: a szegedi versenyző ugyanis kiváló versenyzéssel, rajt-cél győzelmet aratva, futamgyőztesként jutott tovább az elődöntőbe. Ott a rajtja nem sikerült olyan jól, mint a negyeddöntőben, az utolsó körig negyedikként haladt, ám a belga riválisa kicsúszását követően nagy hajrát indított, és csupán két ezredmásodperccel maradt le a másodiktól: a célfotó döntött, Petra harmadik lett, jöhetett a B döntő.Itt sokáig a harmadik volt a Szegedi Korcsolyázó Egyesület olimpikonja, majd sikerült megelőznie a kanadai Charlest, így végül a második helyen végzett, összességében pedig hetedikként zárt. A szám másik szegedi indulója nem jutott be a negyeddöntőbe, Kónya Zsófia idejével a 21. helyen zárt 500 méteren. 

 

– Időeredmény miatt kerültem ki a külső pályára az elődöntőben, és onnan nehéz volt előrejönni. Próbálkoztam, de a B döntő így is összejött, bár csak két ezreden múlt a finálé. Összességében kiegyezek ezzel a hetedik hellyel – nyilatkozta a futamot követően Jászapáti Petra. 

 

A nap legvitatottabb esete aztán a férfi 1000 méteres döntőben következett, mert bár Magyarország először szerzett érmet egyéni futamban Liu Shaoangnak köszönhetően, azonban testvérét, a futamot megnyerő Liu Shaolin Sándort videózás után kizárták, és a mezőny legvégére sorolták. Olimpiai aranyérem helyett így egy bronzérmet szerzett a magyar csapat, és mint később Bánhidi Ákos, a válogatott csapatmenedzsere elárulta, megóvják a futamot. Ennek sorsáról várhatóan ma hajnalban döntenek. A bronzérem egyébként azt is jelenti, a pekingi az első olyan téli olimpia, amelyen több érmet is szerez a magyar küldöttség, hiszen szombaton a vegyes váltó szerzett bronzérmet. 

 

Ma egy magyar lesz érdekelt, a sífutó Kónya Ádám a szabad stílusú sprintben versenyez. A rövidpályás gyorskorcsolyázók legközelebb szerdán lépnek jégre, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia az 1000 méter selejtezőben indulnak, míg a válogatott férfi tagjaira döntő vár 1500 méteren. 

 

A Szegedi Korcsolyázó Egyesület versenyzőjének fináléba jutása két ezreden múlott. 

Fotó: árvai károly, mw

Címkék#sport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában