Akárcsak a Győr, az Eger ellen is 7–7, de utóbbinak örültek a szegedi lányok

2022.03.04. 18:41

Döntetlen, amiből erőt meríthetnek - Fotók

Ugyanaz a végeredmény, mégis teljesen más érzések. Hét napon belül másodszor játszott 7–7-es döntetlent a Szeged SZTE OB I.-es női vízilabdacsapata a Tiszavirág Sportuszodában. A Győr után ezúttal az Eger ellen, szomorú pontok hullajtása után boldog pontszerzés.

Becsei Dávid

Fotó: Török János

Ráski Lilla labdaelhozását követően hosszan támadott a Szeged, emberelőnybe is került, amelyet Ármai Zita váltott gólra, 1–0. Egyenlítettek a vendégek, majd ismét Ráski került főszerepbe, duplájával 3–1-re léptek el a hazai, majd nyolc perc játék után 3–2 állt az eredményjelzőn.

 

A második negyedben sokáig úgy tűnt, sikeresen vezényli csapatát a partról Varga Tamás, remekül védekeztek. Az utolsó másfél percben viszont kétszer is betalált az Eger, fordított.

 

Jól állta a sarat összességében mindkét védelem, nem potyogtak a gólok. A rendkívül motiváltan játszó hazaiak kihagyták ziccerüket, állandósult a kétgólos hátrányuk. Az utolsó három percbe lépve 5–7-et mutatott a tábla. Bicskei két minutummal a vége előtt értékesített egy emberelőnyt, majd védekezésben már nem hibáztak a szegediek.

 

Tizenöt másodperc volt hátra a mérkőzésből, amikor a 17 éves Hasznos Nóra egy parádés ejtéssel járt túl a vendégek kapusának Kiss Alexandrának az eszén. A vége 7–7, akárcsak egy héttel korábban a Győr ellen, azonban most fülig érő szájjal szállt ki a medencéből a szegedi lányok, majd pacsiztak le egyenként vezetőedzőjükkel.

 

Csütörtökön 19 órakor a III. kerületi TVE otthonában folytatja a bajnoki alapszakaszt a Szeged SZTE.

 

Varga Tamás: – Egész héten azt kértem a lányoktól, hogy higgyék el, képesek itthon tartani a három pontot az Eger ellen. Boldog és nagyon büszke vagyok, hogy a magyar kupa-győztes ellen egy ponttal gazdagodtunk. Nekünk ez rengeteg töltetet adhat a hátralévő mérkőzéseinkre. Mindkét csapat küzdött, de vannak ilyen napok, amikor a sereghajtó ellen majdnem vereséget szenvedünk, míg a másikon a kupagyőztes ellen hajszálnyira kerülünk a győzelemtől. Kiválóan és motiváltan vízilabdáztunk, gratulálok a lányoknak!

Szeged SZTE–Eger 7–7 (3–2, 0–2, 2–2, 2–1)

Női vízilabda OB I., 15. forduló. Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, 20 néző. Vezette: Debreceni, Kevi.

Szeged SZTE: Gyöngyösi – Szabó K., Tátrai, Ráski 2, Bicskei 1, Ármai 2, Botka 1. Csere: Miklós, Hasznos 1. Vezetőedző: Varga Tamás.

Eger: Kiss A. –Jancsó, Menczinger 2, Dobi 2, Molnár 2, Katona, Czigány 1. Csere: Bódi, Szilágyi Sz. Vezetőedző: Sike József.

Gól – emberelőnyből: 7/5, ill. 8/3.

Ötméteresből: –, ill. 1/1.

Kipontozódott: Botka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában