2022.03.10. 12:51
Hasznos futamok Franciaországban
A Golden Tour sorozat franciaországi állomásán ugrott medencébe Ugrai Panna: a Tenerifén elvégzett edzőtábort követően egy ezüstéremmel és két pontszerző hellyel térhetett haza a Hód Úszó SE versenyzője.

Négy számban indult el a Golden Tour sorozat legutóbbi, marseille-i állomásán Ugrai Panna. A Hód Úszó SE versenyzője először 100 méter hátúszásban indult, ahol bejutott a döntőbe, majd ott fél másodpercet javított a délelőtti eredményén, és végül ötödik helyen ért célba.
A 200 méteres vegyesúszáson a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe, ahol féltávig magabiztosan vezetett is. Ekkor azonban a cseh olimpikon, Horska Kristyna tempót váltott, és mellen egy másodperces előnyt épített ki. Végül mindössze 9 századmásodperc döntött, Ugrai Panna egy ezüstérmet szerzett ebben a számban.
Az utolsó, harmadik napon 50 méter gyorsúszásban és 100 méter pillangón versenyzett Máté Hunor tanítványa. Előbbi számban a B döntőbe jutott, ahol harmadikként ért célba, ez összesítésben 11. helyet jelentett. A 100 méteres pillangóúszásban negyedikként végzett, csupán 31 század választotta el a dobogótól, és olyan klasszisokkal versenyezhetett, mint a svéd Sjöström, vagy a francia Wattel.
A Hód Úszó SE versenyzője kétszer javított egyéni rekordot Marseille-ben,valamint 50 gyorson, 100 háton, 100 pillangón és 200 vegyesen is az idei szezon legjobb magyar időeredményét úszta. Az ezüstérem mellett két pontszerző hellyel zárt a nemzetközi versenyen.
Jön a Modern városok kupája Veszprémben rendezték meg a Modern Városok kupája legutóbbi állomását, ahol 50 méter pillangó- és gyorsúszásban a NICS-HSÚVC versenyzője, Szőke Zita győzött, míg a 100 méteres pillangóúszásban második helyen végzett. 100 méteres gyorsúszásban a Szegedi Úszó Egylet sportolója, Pádár Nikolett végzett az élen, megelőzve Szőke Zitát. 200 méteres gyorsúszásban szintén első lett Pádár Nikolett, míg klubtársa, Vas Luca a negyedik helyen ért célba. A sorozat Szegeden folytatódik, péntektől vasárnapig a Tiszavirág Sportuszodában ugranak vízbe a honi úszók, az időfutamok holnap 15 órától kezdődnek.
|