Színvonalas mérkőzést hozott a megyei rangadó a női vízilabda OB I.-ben

2022.03.18. 18:18

Jó játékkal vágott vissza a Szeged - Fotók

Az első perctől az utolsóig uralták a játékot a hazaiak. A Szeged SZTE 11–9-re nyerte meg a megyei rangadót a Valdor Szentes ellen a női vízilabda OB I. 17. fordulójában. A helyezéseket már nem befolyásolta az eredmény, a szegediek a hetedik, a szentesiek az ötödik pozícióér játszhatnak a helyosztón.

Becsei Dávid

Visszavágott januári vereségéért a Szeged hazai környezetben a megyei rivális Szentes ellen. Akkor Varga Tamás több kulcsjátékosára sem számíthatott koronavírus-megbetegedés miatt, most viszont már igen. A vendégeknél akadt több hiányzó, Bonca, Tóth Csenge és Aranyi sem állt Matajsz Márk rendelkezésére.

 

Villámrajtot vett a Szeged. A második negyed derekán már 6–2-re vezettek a hazaiak, majd 8–5-nél a harmadik negyed második felében sikeres ötméteressel zárkózhatott volna a Szentes, de Gyöngyösi védett. Zárkózás helyett szegedi megúszás után 9–5, az utolsó nyolc percben már csak a különbségen tudtak kozmetikázni a vendégek.

 

 

Varga Tamás: – Nagyon boldog vagyok, mert ez mindig egy örökrangadó. Az egész szezonra rányomta a bélyegét, hogy hat játékosunk másfél hónapig nem edzett, most kezdünk magunkra találni. Az utolsó két negyedet egy cserével hoztuk le, amiért jár a dicséret a lányoknak. Izgalmas, jó mérkőzés volt, amelynek voltak szoros percei is, elégedett vagyok a látottakkal. Ha végig dolgozunk, lehet, hogy más pozícióért játszhatnánk a helyosztón. Küzdött és hajtott a Szentes. Ha együtt marad a csapatunk és tudunk igazolni még egy két játékost, akkor még szebb idényünk lehet jövőre.

 

 

Matajsz Márk: – Gratulálok a Szeged megérdemelt győzelméhez. Sokkal jobban akarták a hazaiak a győzelmet, én is kértem a lányoktól, hogy adjanak bele mindent. Rengeteget hibáztunk védekezésben és támadásban egyaránt, illetve sok kapufát lőttünk. Nem éltünk a helyzeteinkkel, így az ellenfél feljött mentálisan. Küzdöttünk, de nem vízilabdáztunk jól. Átbeszéljük hibákat és levonjuk a tanulságokat, hogy otthon javítsunk az Eger ellen.

 

Szeged SZTE–Valdor Szentes 11–9 (3–1, 3–4, 3–1, 2–3)

Női vízilabda OB I., 17. forduló. Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, 20 néző. Vezette: Kevi, Ádám F.

Szeged SZTE: Gyöngyösi – Szabó K. 2, Miklós, Jenei 2, Tátrai, Ráski 2, Botka 2. Csere: Pap, Bicskei 3, Ármai, Torma. Vezetőedző: Varga Tamás.

Valdor Szentes: Füsti Molnár – Mihály-Kádár, Tyukász 1, Csiszár, Kövér-Kis 1, Tóth F. 1, de Vries 1. Csere: Varga V. 1, Hevesi, Mácsai K., Dankina 3, Kolarova 1, Boldizsár. Vezetőedző: Matajsz Márk.

Gól – emberelőnyből: 11/6, ill. 14/4.

Ötméteresből: -, ill. 4/3.

Kipontozódott: Miklós, Jenei, ill. Hevesi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában