Minden labdaérintésük tanulmány

2022.03.22. 07:30

Kiskundorozsmán egykori helyi és SZEOL-futballisták találkoztak, játszottak

Hagyományteremtő jelleggel lépett pályára Kiskundorozsmán a Homokhátság válogatottja és a SZEOL AK öregfiúk együttese, amelyen három fejes gól döntött a vendégek javára.

Munkatársunktól

Futballoztak. A Homokhátsági válogatott (zöldben) és a SZEOL AK öregfiúk csapata Kiskundorozsmán játszott. Fotó: Kerekes Balázs

Mint a 80-as, 90-es években az SZVSE- vagy a SZEOL-pályán több mint tízezer néző előtt: Major László passzolt, Orosházi László szervezett, dr. Kováts Gábor kérte a labdát, dr. Tóth János bejátszotta a bal oldalt, Kemenes Zoltán fejpárbajt nyert. Persze, mindez csak azután, mikor Himer István megtartotta a taktikai értekezletet. 

Egykori legendák léptek pályára Kiskundorozsmán hagyományteremtő jelleggel, és nagyjából 50 nézőt még a kora esti hideg sem tudta eltántorítani attól, hogy megnézze a találkozót, amelyet Rácz László és Klapcsik István vezetett.A Homokhátsági válogatottban többek között kiskundorozsmai, röszkei, mórahalmi és zsombói játékosok kaptak helyet, így például összeállt a Gábor Zoltán, ifj. Ottlik Sándor kőkemény belső védőpáros, előttük pedig Fazekas István és Papdi Csaba osztogatta a labdákat. Bármelyik csapatnál is volt a labda, az bizony jó helyre került, technikás megoldásokban egyik fél részéről sem volt hiány. Ám mivel a szegediek többször kerültek a kapu elé, és ott három fejes gól révén háromszor betaláltak, így meg is nyerték a baráti összecsapást. 
– Egykor csodáltuk ezeket a játékosokat, akik 10-15 ezer néző előtt játszottak. Minden labdaérintésük tanulmány még ma is. Ami pedig Kiskundorozsmán a pályán az elmúlt években megvalósult, megdobogtathatja a helyiek szívét is. Ebben ifjabb Ottlik Sándornak is nagy a szerepe, én pedig büszke vagyok erre a fejlődésre – nyilatkozta a terület önkormányzati képviselője, a meccsen kapusként is részt vevő Mihálffy Béla. 

 

 

Jegyzőkönyv
 


Homokhátság válogatott–SZEOL AK öregfiúk 0–3 (0–2). Homokhátság válogatott: Mihálffy B. (Bubori) – Csányi, Gábor Z., ifj. Ottlik S., Tanács A. – Lesznek F., Papdi Cs., Fazekas, Kuti Á. – Mihálffy Zs., Szilágyi (Farkas Á.). Csa­patvezető: Ottlik Sándor. SZEOL öregfiúk: Kopschitz – Szrenka, Turján, Szabó B. – Zámbori, Orosházi, Major L., Gerecz P., Lehota – dr. Kováts, Mádi. Csere: Bernát, Kothencz P., dr. Tóth J., Puskás Cs., Kemenes, Krajczár. Csapatvezető: Himer István. Gólszerzők: Mádi, Lehota, Kemenes. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában