Helyi sport

2022.04.02. 22:04

Nem volt válasza a szolnoki dobóformára a Szedeáknak

Elveszítette a magyar kupa döntőjét a Naturtex-SZTE-Szedeák, miután a Szolnok az egész meccsen nagyszerűen dobott távolról, azonban így is története egyik legnagyobb eredményét érte el a szegedi csapat Debrecenben.

Vajgely Pál

Fotó: Kovács Péter / mW

Fennállása első kupadöntőjére készült a Naturtex-SZTE-Szedeák, amelynek ellenfele az eddigi nyolcszoros kupagyőztes Szolnoki Olajbányász volt a debreceni döntőben.

 

A szolnokiak két triplával kezdtek, amire Persons válaszolt, viszont gyorsan tízpontos hátrányba került a Szedeák. 5–15 után ugyan feljavult a szegediek játéka, de a Szolnok szinte mindent bedobott kintről: a triplákkal pedig folyamatosan növelte előnyét. Nem találta támadásban a ritmust a Szedeák, amelyből csak Cook és Persons tudott igazán hozzátenni elöl. A félidőt Young palánkos, dudaszós hármasa zárta, a nagyszünetre közel 60%-al triplázott az Olaj, a Szedeáknak mezőnyből sem ment, 17 pont volt a hátrány.

 

Egy 5–0-al nyitotta a harmadik negyedet a szegedi csapat, és felvillant, hogy vissza lehet jönni: ekkor azonban megint jöttek a szolnoki triplák, távolról képtelen volt hibázni a Szolnok. Mikor felzárkózott volna a Naturtex, gyorsan visszakúszott a különbség húszra, így volt ez a negyed végén is, amikor egy véleményes faultot kapott Keller, majd a reklamáló Simándi Árpádnak osztottak ki egy technikait, Cummingsot viszont ez nem zavarta, és mind a négy büntetőjét bedobta, ezzel újra húsz volt közte.

 

Innen vérmes reményei nem lehettek a Szedeáknak, a Szolnok magabiztosan játszott, és végül megnyerte a kupát. Bognár Kristófék teljesítményét viszont így is hatalmas dícséret illeti, hiszen a klubtörténelem legjobb szereplését produkálták ezzel az ezüstéremmel, valamint két olyan csapatot győztek le a kupában, mint a Falco és az Alba Fehérvár.

 

Naturtex-SZTE-Szedeák–Szolnoki Olajbányász 72–100 (16–26, 19–26, 19–28, 18–20)
Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar kupa döntő, Debrecen, Főnix Aréna, 2000 néző. Vezette: Benczur, Földházi, Praksch.
Naturtex-SZTE-Szedeák: PERSONS 17/9, Balogh, COOK 18/3, Bognár 12/3, Alston 5. Cserék: Polányi 2, Davis, Keller 9, Szatmári, Kerpel-Fronius 2, Filipovics 5, Mayer 2. Vezetőedző: Simándi Árpád.
Szolnok: PONGÓ 10/6, BADZIM 23/18, Kovács 8/6, Subotic 16/6, Taiwo. Cserék: Young 8/3, Pallai 9/9, Rudner 2, CUMMINGS 17/6, Cakarun 7, Gilszki. Vezetőedző: Gasper Potocnik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában