A Váchoz utazik a Hódmezővásárhelyi FC

2022.04.09. 12:00

Rangadó Makón

A 29. fordulóval folytatódnak a labdarúgó NB III. Közép csoportjának küzdelmei: a Makóra a veretlen listavezető, míg a HFC-re a Vác elleni idegenbeli meccs vár.

V. P.

A megyei derbit követően egy újabb rangadó vár a Makóra, hiszen a veretlenül listavezető Kozármisleny érkezik a Maros partjára.

 

– Egy megyei rangadón, idegenben a döntetlen semmiképp sem rossz eredmény. Jó mérkőzést játszottunk a Hódmezővásárhellyel, akik kilátogattak, biztos, hogy jól szórakoztak. A Kozármisleny ellen minden évben rangadókat tudtam játszani, a veretlenségük pedig csak tovább motivál bennünket. Nem mi vagyunk a meccs esélyesei, de azt tudom ígérni, bátran futballozunk majd és megnehezítjük a dolgukat. Megemelem a kalapom ellenfelünk teljesítménye előtt, és bár huszonnyolc forduló alatt senkinek nem sikerült őket legyőznie, mi ezen leszünk vasárnap. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak és támogatnak minket – mondta Siha Zsolt, a Makó edzője, aki az eltiltott Zámbori Dánielre nem számíthat.

 

A Makó elleni döntetlen után a Váchoz látogat a Hódmezővásárhelyi FC.

 

– Egy olyan mérkőzés következik számunkra, ahol nagyon fontos lenne a három pont megszerzése. Ha tartani tudjuk azt a mentalitást, ami a tavasz nagy részén jellemzett bennünket, akkor reális esély is van erre. Nagyon fegyelmezettnek kell lennünk, kiszámíthatatlan csapat a Vác, de felkészültünk rájuk, és mindenképpen a győzelemért utazunk – nyilatkozta Koncz Zsolt, aki nem ülhet le majd a csapata kispadjára, hiszen kétmeccses eltiltást kapott a múlt heti kiállítása miatt. A HFC-ből ötödik sárga lapja miatt hiányzik majd Asztalos és Orosz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában