Helyi sport

2022.05.23. 12:11

Elmaradt a bravúr

Nem tudtak betalálni. A sárga-kék mezes vásárhelyiek utolsó passzaiba rendszerint hiba csúszott a bajnok ellen. Archív fotó: Török János

Az egyetlen védelmi megingást kihasználta a már bajnok és feljutó Kozármisleny Hódmezővásárhelyen. A labdarúgó NB III. Közép csoportjának 37. fordulójában a vendégek nyertek 1–0-ra. 

Ahogyan előzetesen várható volt, a Kozármisleny dominálta a játékot az első félidőben. Erre készült a Hódmezővásárhelyi FC is, amely a védekezésére fektette a hangsúlyt. Ennek köszönhetően sok labdát meg is szerzetek Huszárék, de ennek megjátszásával már többször gondjuk adódott a hazaiaknak a középpályán. 

A 22. percben egy jobb oldalról érkező beadást még kifejeltek a vásárhelyi védők, azonban a kipattanót a korábbi szegedi játékos, Kozics Barnabás tizenegy méterről kíméletlenül belőtte a léc alá. Ondrejóék a szélen próbáltak réseket találni és beadásokkal veszélyeztetni. 
A második játékrészben feljebb lépett a HFC. Bátrabban támadtak, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Összességében kiegyenlítettebb játék folyt ekkor már a pályán, a bajnoki aranyérmes vendégek nem jutottak már el gólhelyzetig. 

A szezonzárón a vásárhelyiek a harmadosztálytól már biztosan búcsúzó Mohács otthonában lépnek pályára. 

Antal Krisztián: – Megvolt a tervünk erre a mérkőzésre. Ahhoz, hogy döntetlenre mentsük a találkozót, nagyobb hitre lett volna szükségünk. Bár akadtak lehetőségeink arra, hogy betaláljunk, a listavezető van olyan rutinos, hogy egygólos előnyből sikeresen lemenedzseljen egy ilyen meccset. 

Hódmezővásárhelyi FC – Kozármisleny 0–1 (0–1)

Hódmezővásárhely, 350 néző. 
Vezette: Kovács Gábor Péter (Vrbovszki, Pogonyi). 
Hódmezővásárhelyi FC: Weszelovszky – Asztalos, Molnár B. (Bartyik R., 81.), Huszár, Ondrejó, Tapiska, Németh K. (Kiss K., 64.), Molnár Á. (Pilán, 81.), Orosz M. (Erdhardt D., 88.), Antman, Hegedűs. Edző: Antal Krisztián. 
Kozármisleny: Lékai – Gajág, Beke (Nagy E., 65.), Szabó D. (Loch, 85.), Tóth Z., Vajda (Kirchner, 58.), Füredi, Kozics (Horvát, 65.), Kónya, Horváth D., Hampuk (Berdó, 85.). Edző: Aczél Zoltán. 
Gólszerző: Kozics (22.). 
Sárga lap: Hegedűs (70.), Molnár Á. (72.), ill. Nagy E. (80.). 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában