Világbajnokságon indulhat Simon Péter

2022.05.21. 13:00

Erős visszatérés

Marosvásárhelyen komoly mezőnyben mérettetheti meg magát. Fotó: Simon Péter archívuma

 A Tabon megrendezett duatlon középtávú országos bajnokságon abszolút második helyen végzett, korosztályában pedig magyar bajnok lett a szegedi Simon Péter. 

Kisebb hullámvölgyben voltam ezt megelőzően, hiszen volt egy kisebb sérülésem, és betegséggel is bajlódtam, ezért a balatonboglári ob nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Tabra már teljesen felgyógyultam, össze tudtam szedni magam fizikálisan és mentálisan is, így teljesítettem az előzetes célomat a versenyen. Az abszolút első ötben szerettem volna végezni a korosztályos győzelem mellett, ez mindkettő sikerült. Nem kimondottan alföldieknek volt kitalálva a pálya, hiszen rengeteg szint volt benne a kerékpárban és a futásban is – összegzett lapunknak Simon Péter. 

Nem ő volt az egyedüli, aki érdekelt volt a középtávú ob-n, sőt, igen szép eredményt értek el a szegediek, hiszen Badar Gergő abszolút első helyen, Szilágyi Gergely pedig abszolút negyedik helyen végzett. 

Simon Péter számára hamarosan egy komoly kihívás következik, hiszen elindul a standard duatlon világbajnokságon: a marosvásárhelyi viadal előzetesen nem szerepelt a tervei között, ahol ráadásul az elitek mezőnyében igyekszik felvenni a versenyt a mezőnnyel. 

Jövőre terveztem volna, hogy az elit kategóriában induljak, de arra biztattak, hogy érdemes lenne már most kipróbálni magam közöttük. Lesznek nagy nevek és erős versenyzők, de nekem nincs veszítenivalóm, a szívem-lelkem igyekszem beletenni, és majd kisül belőle valamilyen eredmény. Én nem főállásban csinálom ezt, mint az ellenfeleim, akiknek ráadásul több millió forintos kerékpárjaik vannak, de ezek ellenére mindent megteszek, hogy minél jobb helyen végezzek – zárta Simon Péter. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában