Helyi sport

2022.05.14. 15:15

Hihetetlen szereplés

A hajrához közelednek a küzdelmek Csongrád-Csanád megye második, harmadik vonalában is, így egyre nagyobb értéke van egy-egy sikernek. Ezen a hétvégén kilenc mérkőzést rendeznek.

B. D.

Illusztráció: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

Parádés tavaszt fut a Levendula Hotel FKSE-Algyő női kézilabdacsapata, amely az NB I/B felsőházi rájátszásában mindössze egy mérkőzésen maradt pontok nélkül. Ezt a vereséget azzal a Pénzügyőrrel szemben (32–27) szenvedték el Farkas József tanítványai, amelyet vasárnap 18 órától látnak vendégül a szegedi Etelka sori munkacsarnokban. 
A felsőházban nyújtott szerepelésünk egyszóval hihetetlen. A Pénzügyőr elleni idegenbeli mérkőzés 11 órakor kezdődött, ami abszolút nem feküdt a csapatomnak, és enerváltan játszott. Az ott elkövetett hibákat ki kell javítanunk vasárnapra. Aki nyer, valószínűleg a negyedik helyen végez a tabellán, emiatt óriási értéke lehet a két pontnak – vélekedett a meccs kapcsán az algyőiek vezetőedzője, Farkas József a klub közösségi oldalán. 
 

Igazi rangadó vár az algyőiekre, ha a tabellára pillantunk. Szepesi Ivették 16 pontot gyűjtöttek eddig, holnapi ellenfelük pedig tizenötöt. 
 

A program, szombat 14 óra: Gyomaendrőd–HLKC (női kézilabda, NB II., Délkeleti csoport, 21. forduló). 18 óra: Pick Szeged U21–Komárom (férfikézilabda, NB I/B, alsóházi rájátszás, 7. forduló, helyszín: Pick Aréna, Ludányi Márton sportcsarnok), PC Trade Szegedi NKE–Szombathelyi KKA U19 (női kézilabda, NB I/B, alsóházi rájátszás, 9. forduló, helyszín: Etelka sori munkacsarnok). 
 

Vasárnap 14 óra: Kecskeméti KC–Szegedi KE (női kosárlabda, amatőr NB I., Zöld csoport, 24. forduló). 16 óra: QSM Algyő–Makó KC (férfikézilabda, NB II., Délkeleti csoport, 21. forduló), Pick Szeged U23–Kiskunmajsa (helyszín: újszegedi sportcsarnok), XVI. Ker. KMSE–Deszk (női kézilabda, NB II., Délkeleti csoport, 21. forduló). 18 óra: Levendula Hotel FKSE-Algyő–Pénzügyőr (női kézilabda, NB I/B, felsőházi rájátszás, 9. forduló, helyszín: Szeged, Etelka sori munkacsarnok). 
Hétfő 17.30: MEAFC-Miskolc–Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli (férfikosárlabda, NB I/B, Zöld csoport, rájátszás az 5. helyért, 2. mérkőzés). 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában