Szombaton 19.15-től az újszegedi sportcsarnokban megpróbál egyenlíteni a Naturtex-SZTE-Szedeák

2022.05.21. 10:00

Jön a párharc második felvonása

Következik a második meccs a férfi kosárlabda NB I./A csoportjának negyeddöntőjéből. A Naturtex-SZTE-Szedeák hazai pályán fogadja a címvédő Falco KC Szombathely csapatát, az egyenlítéshez pedig védekezésben mindenképpen többet kell nyújtania, mint tette azt szerdán.

Vajgely Pál

Bognár Kristóféknak (labdával) nem szabad ennyi esélyt kínálniuk a Falcónak, mint a szerdai meccsen. Fotó: Unger Tamás, MW

Ezt a Falcót mi sohasem fogjuk túldobni. Csak akkor lesz esélyünk, ha rendet teszünk a fejekben, ha szigorítunk a védekezésünkön, ha fizikailag erőteljesebb játékra váltunk – mondta Simándi Árpád, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője a negyeddöntő első mérkőzését követően. 

Márpedig a Falcót túldobni egy ilyen meccsen tényleg elég nehéz feladat. A Szedeák 86 pontja ugyan dícséretes, de nem ért bravúrt. A szombathelyiek egyébként az egész szezonban hét alkalommal kaptak nyolcvan pontnál többet az NB I./A csoportban, ebből négyszer kapott ki, a ZTE-nek és a Kecskemétnek és a felsőházi középszakaszban az Albának szintén kevés volt a győzelemhez a nyolcvan fölötti dobott pont a címvédő ellen.

Ilyen védekezéssel egy ilyen támadójátékra képes csapatot nagyon nehéz megállítani, itt kell tehát előrelépnie a szerdai produkcióhoz képest a Naturtexnek, persze ez a sokrétű Falco ellen nem a legkönnyebb feladat. Elég csak megemlíteni azt, hogy Benke Szilárd és Keller Ákos tizenhárom mezőnykísérletéből csak egy nem landolt a gyűrűben – előbbi például ötből öt triplát vágott be. 

Elsősorban a védekezésünket kell összerakni, hiszen több mint száz pontot kaptunk, egy Falco-kaliberű csapat ellen így nem lehet esélyünk. A támadásunk jól működött, agresszívek voltunk, a harmadik negyedben volt egy kis hullámvölgy, de ha ezeket ki tudjuk javítani, és hasonló agresszivitással tudunk játszani, akkor hazai pályán lesz esélyünk egyenlíteni – mondta a meccs előtt Balogh Szilárd, a szegediek fiatal játékosa.

A Szedeáknak persze van miből erőt merítenie, hiszen a március végi kupameccsen 74 ponton tudta tartani a Falcót, és a végjátékban mutatott remek játékkal le is tudta győzni. Az persze borzasztóan egyszerűen hangzik, hogy nincs más dolga, csak lemásolni azt a teljesítményt, de az a kupameccs megmutatta, hogyan lehet legyőzni az idei bajnokságban is az aranyéremre abszolút esélyes csapatot.

Szombaton 19.15-től tehát egyenlíteni szeretne a Naturtex-SZTE-Szedeák, amelynek tavaly ez a bajnoki elődöntőben sikerült: ebben pedig nagy szerepe lehet annak a lelkes közönségnek is, amely ebben a szezonban végig segítette Bognár Kristófékat. 

Elvett pályaelőnyök

A play-off negyeddöntőinek első mérkőzésein a másik három mérkőzésen egyaránt vendégsiker született. A Kecskemét Szolnokon, az Oroszlány pedig a Körmend vendégeként tudta győzelemmel kezdeni a rájátszást. Az Alba Fehérvár hosszabbítás után, egyetlen ponttal nyert Sopronban, így szintén előnybe került. A párharcok második mérkőzéseit szintén ma rendezik. Az viszont már eldőlt, hogy a Pécs búcsúzik az NB I./A csoportjától, miután elveszítette a harmadik meccset a Pakssal szemben, így az ASE lesz ott jövőre az A csoport mezőnyében, amelybe feljutott a Budapest Honvéd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában