Nádas Bence K1 500 méteren harcolt a dobogóért

2022.05.23. 11:33

Nagy bronzérmes

Nagy Bianka révén bronzéremmel jöhettek haza az MVM Szeged kajak-kenusai a csehországi Racicében megrendezett világkupáról. A kenus C2 500 méteren a tiszaújvárosi Bragato Giada társaságában igen komoly mezőnyben végzett a dobogón. Üde színfoltja volt a mezőnynek a páros, az U23-as világbajnok egység ugyanis az egyes pályáról rajtolva csodás versenyzéssel olimpiai számban szerzett bronzérmet, csak az olimpiai bajnok kínai, valamint a kubai hajó volt gyorsabb náluk. 

A Tótka Sándor – Nádas Bence páros K2 500 méteren remekül rajtolt a nyolcas pályán, féltávnál még vezetett is, a második kétszázötvenen viszont ezt a helyezést nem sikerült tartani, az egység végül nyolcadik lett. 

A verseny korábbi szakaszában Nádas még K1 500 méteren volt érdekelt: az olimpiai negyedik kajakos féltávnál még az élen haladt, majd a folytatásban is harcban volt a dobogós helyekért, de végül az utolsó métereken lecsúszott az éremről, negyedikként ért célba. 

A K4 500 méteres hajóban szerepelt harmadik szegedi, Szendy Márk végül a B döntőben a kilencedik helyen végzett. 

A magyar kajak-kenu-mezőny a hétvégén Szegedre költözik: péntektől vasárnapig a Maty-éren rendezik az első felnőtt, U23-as és ifjúsági tájékoztató versenyt. 
 

Nem jutunk szóhoz…

Döbbenet: az MVM Szeged kenusa, az ifjúsági és U23-as korosztályban világbaj­noki ezüstérmes Csanki Márk autóbalesetben elhunyt.

Napokkal ezelőtt az M5-ös autópálya 36-os kilométerszelvényénél egy román honosságú kamion egyelőre ismeretlen okból megállt, ekkor hátulról nekiütközött egy kisteherautó, majd az árokba sodródott. Mögötte egy személyautó érkezett, amelynek 19 éves sofőrje az ütközés elkerülése érdekében balra rántotta a kormányt, és a szalagkorlátnak csapódott. A baleset következtében a személyautó 19 éves utasa, Csanki Márk a helyszínen meghalt, a jármű vezetőjét életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában