Helyi sport

2022.05.28. 08:04

Tunéziában úsztak

A Szentesi Delfin ESC az ötödik alkalommal megrendezett Nyílt Tunéziai Masters Úszóbajnokságon vett részt, amelyen a Kurca-parti klubot hatan képviselték. Az eseményre huszonhat országból ötven egyesület versenyzői neveztek be, Magyarországot tízen képviselték. 

A rendezők kitettek magukért. A repülőtéren már szalmakalappal várták a versenyzőket, majd a tuniszi uszo­dába busszal szállították őket, ugya­nis a szálloda hetven ki­lométerre volt tőle. Hammamet a ho­mokos tengerpartjáról ismert. A háromnapos verseny mellett, különböző programokat is szerveztek, így ellátogattak Karthagóba, Tuniszba és Sidi Bou Saidba is. Csodálatos él­ményekkel gazdagodtak. 

A medencés versenyeket követően nyílt vizes számokat is rendeztek 1500, 3000 és 5000 méteren. Ezekben kevesen indultak, de rengetegen biztatták őket, hogy legyőzzék a 18-19 Celsius-fokos vizet, illetve önmagukat. 

Kiemelkedő eredménnyel zártak a szentesiek Tunéziában, ugyanis a harmadik legtöbb pontot gyűjtötték össze ötven egyesület közül. 

 Ezúttal nem az elért he­­lyezés számított az összetett versenyben, hanem az egyes számokban úszott időkért járó pontszámokat adták össze, ez reálisabban tükrözte a valódi teljesítményt 

– árulta el la­punknak megküldött beszámolójában Pólyáné Téli Éva. 

A Szentesi Delfin ESC egyéni eredményei, Pólyáné Téli Éva, 1. hely: 50 mell, 100 mell, 200 mell, 100 pille, 50 hát. Kókai Ibolya, 1. hely: 100 mell, 100 pille. Kókai László, 1. hely: 100 hát, 2. hely: 50 hát, 3. hely: 100 gyors, 50 gyors. Kovács Attila, 2. hely: 100 hát, 50 hát, 3. hely: 200 gyors, 5. hely: 100 gyors, 6. hely: 50 gyors. Antonjuk Krisztina, 3. hely: 50 mell, 100 mell. Pólya Sándor, 4. hely: 50 mell 

Váltók, 4×50 MIX vegyesváltó, V. korcsoport, Szentes, 1. hely (Kókai L., Téli, Kókai I., Kovács A.). 4×50 MIX gyorsváltó, IV. korcsoport, Magyarország, 1. hely (Kovács A., Szabó Enikő, Zajzon András, Antonjuk). V. korcsoport, Szentes, 2. hely (Kókai I., Téli, Pólya, Kókai L.). 4×50 m női gyorsváltó, IV. korcsoport, 2. hely, Magyarország (Kókai I., Téli, Antonjuk Krisztina, Szabó E.). 4×50 m férfi gyorsváltó, V. korcsoport, 3. hely, Magyarország (Kovács A., Kókai L., Pólya, Zajzon). 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában