Az MVM Szegedi VE két kajakosa egyaránt jónak ítélte a négyes teljesítményét

2022.06.24. 11:29

Nádas és Kuli közel a vb-hez

Megkezdődött Szolnokon, a Holt-Tiszán a kajak-kenusok második válogatója, egyben az U23-as és parakenus válogató. Az első napon az MVM Szeged két kajakosa, Nádas Bence és Kuli István a négyessel győzött 500 méteren.

Mádi József

Ennyivel nyertek. A célba éppen beérő négyesben két szegedi ült. FOTÓ: MKKSZ

A szolnoki második válogató első napján külön „kihelyezett” finálét rendeztek a férfi kajaknégyeseknek 500 méteren. Ezúttal három egység nevezett, majd várta a startot jelentő hangot, és vágott neki a fél kilométeres távnak. A három egység közül kettőben volt MVM Szeged-versenyző: Nádas Bencén és Kuli Istvánon kívül Csizmadia Kolos (Inter-Épfu) és Varga Ádám ült az egyik hajóban, míg Szendy Márk három MTK-s fiatallal, Szendy Maximiliánnal, Kulifai Tamással és Kós Benedekkel volt egy hajóban. A harmadik egységet Béke Kornél (KSI), Balogh Gergely (MTK), Gál Péter (Szolnok) és Erdőssy Csaba (Győr) alkotta.

A trió közül egyértelműen a két szegedivel induló négyes volt a favorit, és ezt igazolva a hajójuk bő két másodperces előnnyel előzte meg Békéék egységét, illetve harmadikként Szendyék értek be, viszont itt csak fél másodperc volt a különbség előbbiek javára. 

Jó volt a produkció, és természetesen vannak még benne apróbb hibák, de az egység megvan. A világbajnokságig még van időnk, így lehet javítani, és akkor előnyt tudunk kovácsolni abból, hogy kiderültek a hibáink – nyilatkozta Nádas Bence. 

A születésnapos Kuli Istvánt ugyan külön felköszöntötték a társak, de ez a siker is afféle ajándék lehetett neki. 

Ez az úgymond kötelező győzelem volt, és ezzel nem akarom lebecsülni az ellenfeleket. A papírformát hoztuk, jó az alap, jó a négyes, és ebből lehet építkezni majd a nemzetközi feladatokra – mondta Kuli. 

Ha a válogatási elveket vesszük alapul, akkor elvben megvan az a négyes 500 méteren, amely a magyar színeket képviseli Halifaxban (Kanada), azaz Nádas Bence és Kuli István nagyon közel van ahhoz, hogy ott elinduljon. 

A verseny ma folytatódik, és vasárnapig tart: ma 10.30-tól és 16 órától, szombaton 11 és 16 órától, míg vasárnap 9 és 15 órától rendeznek döntőket. A szegediek közül Nagy Bianka indul jó eséllyel harcba a vb-ért. 
 

Minden szegedi döntős

Tökéletes első napot produkáltak Szerbia fővárosában, Belgrádban az MVM Szegedi VE ifjúsági és U23-as kajakosai, kenusai, hiszen minden egységük A döntőbe jutott az utánpótlás Európa-bajnokságon. Ozsgyáni Bence (K2 ifjúsági 500, K4 ifjúsági 500 méter) és Molnár Csanád (C1 ifjúsági 1000, C2 U23 500 méter) két számban is a fináléba került, a Kiss Ágnes, Molnár Csepke kenupáros pedig előfutam-győztesként közvetlenül a C2 ifjúsági 500 méter döntőjébe lapátolt. A folytatásban ma Kiss Ágnes, szombaton Kiss Á. és Molnár Csanád, majd vasárnap Ozsgyáni, Kiss Á., Molnár Csepke és Molnár Csanád is érdekelt lesz az előfutamokban vagy a finálékban.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában