Helyi sport

2022.06.13. 12:21

Nem sikerült fordítani Zalában

Bár a labdarúgó NB III.-ért vívott osztályozó visszavágóján is vezetett az SZVSE, végül a második meccsen is fordított a Teskánd, így a zalai bajnok jutott fel a harmadosztályba.

V. P.

Nem sikerült. Kormányos Kolosék (jobbra) idegenben is veszítettek, nem jutottak fel.  Fotó: Szekeres Péter/MW

Két góllal kellett volna nyernie az SZVSE-nek a Teskánd otthonában a feljutáshoz. Erre meg is volt a szegediek esélye, hiszen Amariutei szép gólja után voltak lehetőségeik, de a szünet után egy pontrúgást követően egyenlítettek a hazaiak. Ezt követően is akadtak még ugyan szegedi helyzetek, de Pergel D. remekelt a kapuban, majd egy előreívelt labdát követően Pergel B. volt eredményes, ezzel pedig eldőlt a párharc. 

Az SZVSE kettős vereséget szenvedett, így marad a megyei I. osztályban.Kelemen Balázs: – Köszönöm a csapat minden tagjának, edzőjének, stábtagjának és támogatóinak az elmúlt egy év kemény munkáját! Sajnáljuk, hogy nem sikerült a feljutás, de nem szabad elfelejteni, hogy a több mint százéves szegedi labdarúgás egyik legsikeresebb szezonját zártuk, ezért méltán lehet büszke mindenki, aki hozzátett sikereinkhez. 

Talán több figyelmet érdemelne ez a csapat és az egyesület egyaránt, hiszen mindezt teljes városi vagy ál­lami támogatás nélkül értük el, míg máshol, ahova évek óta ömlik a pénz, semmit nem tudtak felmutatni. Örülnénk, ha újra teljesítmény alapján dőlnének el ezek a dolgok, nem az alapján, ki kinek a pajtása. Mi a jövőben is azon leszünk, hogy szeretett városunk több mint százéves klubját megfelelő szintre emeljük. A város részéről nem törődni az egyesülettel olyan bűn, mintha nem törődnénk idős szeretteinkkel. 
 

Teskánd–SZVSE 2–1 (0–1)

Labdarúgó osztályozó az NB III.-ba jutásért, 2. mérkőzés. Teskánd, 500 néző. Vezette: Bana Gergely (Kiss B., Rózsa). 
Teskánd: Pergel D. – Molnár A., Bailo, Simonfalvi, Bolla – Pergel B., Nagy R., Nagy M. (Megyesi, 90.), Hetesi – Németh N. (Boronyák, 78.), Bontó. Edző: Pergel Attila. 
SZVSE: Czirják – Kormányos, Rádai, Csamangó, Papp Á. (Kelemen V., 72.) – Pócs, Fülöp, Plicha, Frank – Taci, Amariutei. Megbízott edző: Kelemen Balázs. 
Gólszerzők: Bailo (49.), Pergel (79.), ill. Amariutei (39.) 
Feljutott a Teskánd, 6–4-es összesítéssel. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában