Ezüstérmes a váltó a vb-n!

2022.06.26. 21:47

Olasz Annával a soraiban lett második a nyílt vízi úszócsapat a Lupa-tavon

Fantasztikusan kezdődött a nyílt vízi úszók világbajnoki szereplése, hiszen a hat kilométeres váltóban második lett az Olasz Annával felálló magyar csapat.

Vajgely Pál

Olasz Anna újabb szép érmet szerzett a váltóval a világbajnokságon. Fotó: Dömötör Csaba/MW

Egészen hihetetlen izgalmakat hozott a nyílt vízi úszók 6 kilométeres váltóversenye a sportág világbajnoki nyitónapján. A magyar csapat tagja volt a HAÁSZ Szegedi Úszó Egylet klasszisa, Olasz Anna, rajta kí­­vül Rohács Réka, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf al­kotta a magyar egységet.Rohács volt az első ember, aki remekül tartotta a lépést az olaszokkal és a franciákkal, majd Gellért Gábor, a SZUE vezetőedzője és egyben a nyílt vízi úszók szövetségi kapitánya a két lány-két fiú váltás mellett döntött, így jöhetett Olasz Anna. 

Az olimpiai negyedik helyezett versenyző is tartotta a helyet, óriási küzdelemben féltávnál így remekül állt a magyar csapat. Jöhetett Betlehem Dávid, aki hatalmasat úszott, egy perc hátránya volt a németekkel szemben, viszont a saját szakasza után már éllovasként adta át a stafétát Rasovszky Kristófnak. Az olasz, a magyar és a német egység utolsó embere együtt úszott a cél felé, és volt, hogy Rasovszky meglépett riválisai­tól, végül a német tett így. A célegyenesbe az olasz Platrinie­ri és Rasovszky együtt érkezett meg, de az olimpiai ezüst­érmes magyar előbb nyúlt a céltáblához – mindez pedig azt jelentette, hogy azt követően, hogy a legutóbbi vb-n nyolcadik lett a magyar csapat, most egy csodálatos ezüstérmet szerzett. 

Egy jól bevált sorrend szerint úsztunk, megbeszéltük, hogy kinek mi a dolga, ezt tö­­kéletesen hozta mindenki. Iszonyatosan izgultunk a vé­­gén, átéltem, hogy anyukám mit szokott érezni a versenyek alatt. Mindenki a legjobbját hozta, két éve nem gondoltuk volna, hogy ez a csapat világbajnoki ezüstérmet nyer majd, hiszen a legutóbbi vb-n nyolcadikok lettünk – értékelt a futamot követően Olasz Anna. Hozzátette, a Gellért Gábor ál­­tal kitalált taktika fontos volt. 

Réka és én is gyengébbek vagyunk a medencében, viszont bárkinek a lábvizén elúszunk, és erre próbáltuk helyezni a hangsúlyt. Hiába versenyeztem egy olyan lánnyal, aki medencében 30-40 másodperccel jobb nálam, a lábvizén elvagyok, és ha ott nincs leszakadás, akkor a fiúk sebessége ki tud jönni – nyilatkozta Olasz Anna. 

Szóhoz sem jutok! A tavalyi Európa-bajnoki bronzérem után most egy világbajnoki ezüst­érem, hihetetlen! Rasovszky Kristóf bizonyította klasszisát, Betlehem Dávidon pedig látszik, hogy Rasóval készül, ő is igazi ragadozóként úszott. Olasz Anna rendkívüli rutinja és formája is rengeteget adott ehhez a sikerhez, ahogy Rohács Réka remeklése is, fantasztikusan tartotta a tempót a legjobb váltókkal – összegzett Gellért Gábor. 
 

A végeredmény

Nyílt vízi úszás, csapatverseny, 4×1500 méter: 1. Németország (Lea Boy, Klemet Oliver, Leonie Beck, Florian Wellbrock) 1:04:40.5 óra
2. MAGYARORSZÁG (ROHÁCS RÉKA, OLASZ ANNA, BETLEHEM DÁVID, RASOVSZKY KRISTÓF) 1:04:43.00. 
3. Olaszország (Ginevra Taddeucci, Giulia Gabrieleschi, Domenico Acerenza, Gregorio Paltrinieri) 1:04:43.00

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában