Helyi sport

2022.07.25. 13:00

Már csak vagy még? Egy hét maradt a rajtig

A bajnoki rajt előtti utolsó hetet kezdte meg a nyári szezonban a Szeged-Csanád GA NB II.-es labdarúgócsapata, amely az MTK elleni idegenbeli start után a második fordulóban megint nem hazai pályán, hanem Győrben szerepel.

Mádi József

Temesvári Attila (fehérben) és a szegedi csapat jövő hétfőn az MTK ellen játszik bajnokit.

Fotó: Gémes Sándor

Letelt öt hét. A Szeged-Csanád GA labdarúgói túl vannak a felkészülés legnehezebb részén, illetve a szlovéniai edzőtáboron is. Lejátszottak hat edzőmeccset, négyet Magyarországon, kettőt Roglán, ezek alapján pedig az Alekszandar Sztevanovics vezette szakmai stábban kialakulhatott a kép a játékosok állapotáról, tudásáról.

– A csapat rendben lesz, komoly munkát tesz bele a stáb a felkészülésbe, de kell még idő, hiszen a megtartott stabil mag mellett szép számmal érkeztek újak. Nekik fel kell venniük a tempót, az edzések intenzitását, és az edzések számában is kell még a mennyiség. De arra például tökéletesen jó volt a szlovéniai edzőtábor, hogy a különbségeket eltünedezzenek majd reméljük minél hamarabb – nyilatkozta Germán Tamás, a Szeged-Csanád GA klub- és teammenedzsere. 

A csapat jövő hétfőn 20 órától az MTK budapesti otthonában kezdi meg a bajnoki szereplést, majd ezután változás következett a helyszínben. Ezek alapján a második fordulóban a Győr ellen nem hazai pályán, a Szent Gellért Fórumban, hanem Győrben szerepel majd a csapat augusztus 7-én 19 órától. Így az első hazai mérkőzésre augusztus 14-ig várni kell, amikor 19 órától a Szentlőrinc látogat Szegedre.

A helyszín változtatásának oka a Szent Gellért Fórum centerpályájának megújítási folyamata: a nagy meleg miatt még szükség van arra a plusz egy hétre is, hogy tökéletes legyen a talaj.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában