Helyi sport

2022.07.27. 15:00

Új impulzusok érhetik Szegeden

Új kajakost igazolt az MVM Szegedi Vízisport Egyesület: Balogh Gergely (21) az MTK-ból érkezett, és a jövő heti világbajnokságon már szegedi színekben versenyez.

M. J.

Balogh Gergely (jobbról) szegedi társakkal már versenyzett, mostantól szegedi színekben is teheti mindezt.

Fotó: Dömötör Csaba

Világbajnoki résztvevő kajakos igazolt az MVM Szegedi Vízisport Egyesülethez: Balogh Gergely 

– Hat éve kezdtem a kajakozást, majd az utóbbi négy évben az MTK versenyzője voltam. Jó kis csapat jött össze, összecsiszolódtunk, ám az idei első válogató és a világkupa után nem értettünk egyet bizonyos dolgokban az edzőmmel, akadtak kisebb vitáink, amelynek a vége lett az elválás. Hogy miért Szeged? Edzőt váltottam, Hüvös Viktor csoportjába kerültem, ahol  az új tréner, valamint Nádas Bence és Kuli István segítsége révén került szóba az MVM, majd elég gyorsan felbontottam a szerződésem, amelyben partner volt az MTK, és így kerültem a Szegedhez. Meg kell említenem Károlyi Pétert is, aki a levelezésben segített. Próbáltam nem túlzottan sürgetni a váltást, de szerencsére a szövetség és a két klub is rugalmas volt, ezért alakulhatott úgy, hogy a versenyidőszak közepén, és nem a szezon végén megvalósult az átigazolás. Ez azért elég ritka. Új klub, új edző, új csoport, új impulzusok: ezért örülök a klubváltásnak – nyilatkozta az MVM Szegedi VE újonnan igazolt kajakosa.

Balogh Gergely a felnőtt vb mellett a szegedi U23-as vb-n is érdekelt lesz.

– Halifaxban a felnőttek között K1 500 méteren a döntőbe jutáson belül a minél jobb helyezés a célom, de úgy állok neki a viadalnak, hogy nyerni megyek. Utána az U23-as vb előtt az országos bajnokságon belül lesz egy szétlövésem K2 500 méteren, míg K4 500 méteren már a kvartett tagja vagyok, ez biztos indulás – nyilatkozta Balogh Gergely.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában