Szolnokon a kajak-kenusok

2022.08.24. 19:53

Érmekkel kezdődött a magyar bajnokság

A Szolnokon három napig tartó Doktor24 kajak-kenu magyar bajnokságon az MVM Szegedi Vízisport Egyesület sportolói a szerdai versenyeken hat érmet szereztek. Csütörtökön és pénteken további futamokkal folytatódik a viadal.

Mádi József

Suba Róbert a szolnoki bajnokság első napján két számban szerzett érmet.

Fotó: Tumbász Hédi/MW

Alig pár nappal a müncheni Európa-bajnokság után már Szolnokon volt jelenése a hazai kajak-kenusoknak – főleg azoknak, akik nem kaptak pihenőt a válogatottszereplés után. Az MVM Szegedi VE-ből az Eb-n részt vett Nagy Bianka nem is indult el az eseményen, ahogy Birkás Balázs sem. A 42 klub között az MVM Szegedi VE 13 sportolója nevezését találhattuk meg, akik összesen 24 számban érdekeltek.

Az első napi program az 1000 méteres finálékkal indult, amelyben Szendy Márk K1-ben remekül versenyezve második helyen végzett Noé Bálint (Honvéd) mögött. Kocsis Ádám következett, aki végül a hetedik helyet szerezte meg, majd az első 200 méteres döntőben Nádas Bence harcolt egy nagyot Csizmadia Kolossal (Angyalföld) K1-ben, akit végül nem tudott megelőzni – mindössze három századmásodperccel (!) végzett ellenfele mögött a második helyen.  

Kocsis Ádámra C2-ben is várt feladat Csanki Imrével párban, és a duó a négy fős mezőnyben a harmadik helyen zárt.

A nap záró számaiban a négyesek mérték össze a tudásukat. Szendy Márk K4-ben három másik klubból érkező társsal 4., míg a Csanki I., Kocsis Á., Papp László, Megyesi Botond kvartett C4-ben 6. lett.

A parasportolóknál Varga Katalin KL2 200 méteren ott folytatta, ahol a müncheni multisport Európa-bajnokság döntőiben abbahagyta. Suba Róbert KL1 200 méteren két nagyon erős ellenfelet kapott, és végül az olimpiai bajnok Kiss Péter Pál, valamint Juhász Tamás (mindketten a Honvéd versenyzői) mögött a harmadik helyen végzett. Suba aztán VL2 200 méteren is érdekelt volt, és itt visszavághatott volna Juhásznak, ám végül a fővárosi rivális újból megelőzte. 

A nemrég alakult Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat Vízisport Szakosztály sportolója, Laczó Dániel C1 1000 méteren kilencedik lett. 

Az események csütörtökön 9.30-tól az előfutamokkal, 15 órától a döntőkkel folytatódik, míg pénteken 9 órától az előfutamok, 10, illetve 14 órától pedig a finálék következnek a szolnoki magyar bajnokságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában