Edzői értékelések

2022.08.21. 23:24

Góleső áztatta a megyekettő nyitófordulóját

43 gólos első fordulóval rajtolt a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság, amelyben a Csengele és a Sándorfalva idegenben, az Ásotthalom, a Mártély és a Mindszent pedig otthon aratott tükörsima sikert. A Bordány hazai környezetben még 3–2-re vezetett a félidőben, végül 5–4-re kikapott a Székkutastól.

Becsei Dávid

Illusztráció: Frank Yvette

Makón egy csengelei 4–0-s győzelemmel indult a megyei II. osztály 2022–2023-as idénye. A előző szezon gólkirálya, Szalai Boldizsár csereként a 81. percben lépett pályára, majd nyolc minutummal később ő állította be a végeredményt. 

A bajnokság átigazolásairól ide kattintva olvashat.

 

A megyehármas feljutók közül a bajnok Csongrád vereséggel mutatkozott be Mindszenten, az Ásotthalom viszont kiütéses győzelemmel tért vissza a megyekettőbe. Utóbbiban Király Bence harminc méterről lőtt bombagólt. 

Jól szórakozhattak azok a szurkolók, akik a Bordány–Székkutas meccset választották vasárnap esti programnak. Az eső áztatta pályával mindkét együttes megküzdött. A hazaiak 3–1-re elléptek, majd a szünet előtt még Rácz Dezső szépített egy 25 méteres szabadrúgásgóllal. Visnyei harmadik találatával az 55. percben már 4–2 állt az eredményjelzőn, de a Rácz vezérletével előbb egyenlített a vendégcsapat, majd az NB-s rutinnal rendelkező támadó a győztes gólt is megszerezte. 

Gólnélküli első félidő után az 53. és 54. percben is betalált a Sándorfalva a St. Mihály otthonában. Tóth László duplája pedig feltette a pontot az i-re. 

Már a harmadik percben vezetéshez jutott a Mindszent a Csongrád ellen. Friedl egy szögletből érkező beadást fejelt be. Az egész mérkőzésen a hazaiak domináltak, akik mindkét játékrészben kétszer-kétszer találtak be. 

Az első forduló egyetlen gólnélküli mérkőzésén az Apátfalva vizitált Szegváron. Tömörkényi győzelemmel rajtolt a nyáron megerősödött Üllés, míg a szintén jól igazoló – többek mellett az NB III.-as HFC-ből visszatért a négyet rúgó Papp Ernő – Mártély tíz gólig meg sem állt a Pázsit ellen. 

Makó FC II.–Csengele 0–4 (0–1) 
Makó, 50 néző. Vezette: Barta Norbert István – kiválóan (Csöngető, Gera). 
Makó FC II.: Komáromi – Pataki, Juhász (Szilvási, 63.), Beke, Tamás L. (Radnai, 57.), László L. (Bakos, a szünetben), Dongó, Rakity, Czebe, Bán (Kovács D., 63.), Béres. Játékos-edző: Botlik Róbert. 
Csengele: Mindák – Kócsó, Lesták, Kovács E. (Czombos, 87.), Nagy T., Barta (Szalai, 81.), Versegi, Novák, Tóth Szi. (Lajos T., 88.), Bosánszki M., Bárkányi. Játékos-edző: Bosánszki Mihály. 
Gólszerzők: Kovács E. (15., 72.), Barta (63.), Szalai (89.). 
Jók: Rakity, Béres, Pataki, ill. Kovács E., Tóth Szi., Kócsó, Bárkányi. 
Botlik Róbert: – Támadásban nem futballoztunk rosszul, de nem tudtuk hatástalanítani a jó csengelei kontrákat. Gratulálok a vendégcsapatnak a három ponthoz! 
Kun-Szabó Tibor (szakmai igazgató): – Mindenki ellenünk volt a héten, de így is magabiztosan nyertünk a makói „nemzetközi kutyakiállításon”. 

 

Ásotthalom–Csanytelek 7–0 (1–0) 
Ásotthalom, 110 néző. Vezette: Kádár Németh Zoltán (Juhász M., Kiss M.). 
Ásotthalom: Karácsonyi – Horváth B., Bokányi B. (Vetstein, 57.), Kothencz L., Papdi G. (Víg, 65.), Savanya, Király B., Szilágyi (Gercsó, 57.), Sándor S. (Kothencz G., 69.), Hevesi M., Dobák T. (Gyenge, 69.). Edző: Hevesi Tibor. 
Csanytelek: Boda – Nagy B., Faragó, Sallai Sz., Antal J. (Mátyás S., 76.), Kurucz, Bertók, Varga V., Sepsik, Erdélyi, Kósa (Tóth N., 76.). Játékos-edző: Erdélyi Mátyás. 
Gólszerzők: Szilágyi (22.), Papdi G. (60. – 11-esből), Gercsó (62.), Savanya (63.), Király B. (65.), Kothencz (71.), Víg (75.). 
Jók: mindenki, ill. senki. 

A Szeged-Csanád GA II. nyerte a megyeegy nyitófordulójának rangadóját – ide kattintva olvashatja az eredményeket, jókat és edzői nyilatkozatokat.

Szegvár–Apátfalva 0–0 
Szegvár, 180 néző. Vezette: Soós István (Szöllősi, Pióker). 
Szegvár: Bihari G. – Rácz R. (Lakatos, 83.), Boták, Szűcs (Magonya, 78.), Szabó J., Bihari D. (Rácz Z., 57.), Piti (Bereczki, 65.), Nagy R., Puhala, Fábrik, Bagi E. II. (Bagi E. I., 72.). Játékos-edző: Bagi Endre. 
Apátfalva: Szalkai – Keresztúri, Sinoros Szabó S., Kurai, Sinoros-Szabó M. (Dömötör, 65.), Cseszkó, Langó, Türk, Váczi (Tóth L., a szünetben), Kardos, Fodor. Edző: Karsai Gábor. 
Jók: Nagy R., Fábrik, Puhala, ill. Szalkai. 

 

Bordány SK–Székkutas 4–5 (3–2) 
Bordány, 100 néző. Vezette: Szalai Szabolcs István (Barna, Kószó). 
Bordány SK: Csúri M. – Márk M., Fodor Á. (Meszes, 85.), Velez, Kozma (Márton, 58.), Kis L., Heipl (Mihalkó M., a szünetben), Papp B., Visnyei, Krizs (Csuka, 79.), Kovács P. Edző: Nagy Torma Ricsárd. 
Székkutas: Juhász M. (Beke, a szünetben) – Kis Á., Pacskó, Kis D., Szikszai (Papp M., a szünetben), Daraki, Németh D. (Domján, a szünetben), Szabó I. (Szántó, 87.), Árgyelán, Kabódi (Varga M., 36.), Rácz D. Edző: Horváth Zoltán. 
Gólszerzők: Visnyei (14., 37., 55.), Fodor Á. (42.), ill. Szikszai (4.), Rácz D. (44., 75., 79.), Papp M. (66.). 
Jók: Visnyei, ill. Rácz D. 

 

St. Mihály FC–Sándorfalvi SKE 0–4 (0–0) 
Szeged, KÉSZ Sport Aréna, 80 néző. Vezette: Paczér Balázs (Gargya, Sörös). 
St. Mihály FC: Garamvölgyi – Csobán R., Csobán K., Kopasz, Belaidi, Baján, Farkas Á. (Fábián-Saleh, 81.), Klippel, Magyar B. (Huszár, 58.), Nagy N. (Olajos, 81.), Andróczki. Edző: Pikó László. 
Sándorfalvi SKE: Franciskovic – Szabó R., Borgulya, Gulyás, Bárkányi (Farkas F., a szünetben), Kovács V., Tápai (Csikós, 75.), Góra (Ábel T., 70.), Szanka Á. (Kurucsai D., 62.), Tóth T., Tóth L. Edző: Kurucsai András. 
Gólszerzők: Borgulya (53.), Góra (54.), Tóth L. (60., 80.). 
Jók: Garamvölgyi, Csobán K., Csobán R., Baján, ill. mindenki. 

 

Mindszent–Csongrád 4–0 (2–0) 
Mindszent, 250 néző. Vezette: Pap Zsigmond Csaba (Zámbó, Nagy K.). 
Mindszent: Lucza – Bereczki, Friedl, Bartyik R., Ménesi, Bartyik N., Szabó M. (Csikós, a szünetben), Rakozov, Mohácsi (Urbán, 79.), Tóth L., Szőke S. (Ajtai, 59.). Játékos-edző: Bartyik Norbert. 
Csongrád: Mácsai – Határ, Pauli (Debreceni, 79.), Berkes, Szőrfi (Túri, 59.), Szántai-Kis (Nyári, 86.), Szalkai-Szabó, Mészáros (Takács, 59.), Palásti, Koncz E. Edző: Szeberényi László. 
Gólszerzők: Friedl (3.), Mohácsi (24.), Rakozov (76.), Bartyik R. (86.). 
Jók: Mohácsi, Friedl, Bartyik R., Rakozov, ill. Borda. 

 

Tömörkény–Üllés 2–3 (0–2) 
Tömörkény, 70 néző. Vezette: Bartucz Tamás (Kócsó, Tóth K.). 
Tömörkény: Gál – Fodor (Nikolics, 66.), Forgó F., Gulyás Sza., Bugyi I., Túri (Boldog, 34.), Sarusi, Bánfi, Szeri, Losonczi, Gulyás Szi. (Majevszki, 63.). Játékos-edző: Boldog Gábor. 
Üllés: Fekete Já. – Csige, Cseh, Bacsa, Bakó, Csonka, Tóth T. (Gyuris M., 63.), Homoki (Mészáros, 66.), Kormos A., Bódy (Makkos, 74.), Zámbó (Bazsó F., 84.). Edzők: Bazsó Ferenc, Polgár Attila. 
Gólszerzők: Sarusi (73.), Boldog (90. – 11-esből), ill. Csonka (15.), Homoki (22.), Zámbó (56.). 
Jók: Sarusi, ill. mindenki. 

 

Mártély SK–Szeged Pázsit SE 10–0 (3–0) 
Mártély, 50 néző. Vezette: Nagy Gábor (Tapodi, Fülöp). 
Mártély: Szénási – Papp N. (Sörös, 30.), Kristó, Jesenszki, Nagy N. (Meszlényi, 55.), Papp Z., Papp E., Paku (Kovács A., 61.), Borbás Á., Nagy G., Kovács Á. Játékos-edző: Brizik-Bodrogi István. 
Szeged Pázsit SE: Baráth – Hegedűs, Lajkó, Török (Gyukics, 64.), Molnár D., Molnár L., Varga K., Huszta, Tranger, Perényi, Bárány. Edző: Arató Tamás. 
Gólszerzők: Papp E. (15., 31., 60., 69.), Nagy N. (44.), Papp Z. (48.), Kristó (58., 62., 88.), Jesenszki (84.). 
Jók: mindenki, ill. senki. 

 

A 2. forduló programja 

Augusztus 27. (szombat), 17.30: Csongrád–St. Mihály FC, Apátfalva SC–Ásotthalmi TE. Augusztus 28. (vasárnap), 17.30: Szeged Pázsit SE–Tömörkény, Üllés–Makó FC II., Bordány SK–Sándorfalvi SKE, Csanytelek–Mártély. 18 óra: Csengele–Mindszent. A Székkutas–Szegvár mérkőzést december 3-án 13 órakor rendezik meg. 

 

Tudósítóink: 

Botlik Róbert (Makó), Hevesi Tibor (Ásotthalom), Bagi Endre (Szegvár), Nagy Torma Ricsárd (Bordány), Pikó László (St. Mihály), Bartyik Norbert (Mindszent), Boldog Gábor (Tömörkény), Brizik-Bodrogi István (Mártély

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában