Helyi sport

2022.08.15. 20:48

Hetedik lett a mix-váltóval Pádár Nikolett

A szegedi úszó egy negyedik hellyel az Eb-t.

Fotó: Czeglédi Zsolt

Újabb Európa-bajnoki döntőben szerepelhetett Pádár Nikolett: a HAÁSZ Szegedi Úszó Egylet versenyzője ugyanis a 4x100 méteres mix gyorsváltó tagjaként ugorhatott vízbe a döntőben.

Sós Csaba szövetségi kapitány három helyen is változtatott a délelőtti előfutamban szerepelt egységen - Mészáros Dániel, Ábrahám Lilla és Gyurinovics Fanni maradt ki, és Pádár Nikolett ott lehetett a döntőben.

A Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Pádár Nikolett, Molnár Dóra összeállítású csapat végül a hetedik helyen ért célba.

– Igazi hullámlovaglás volt, azt éreztem, hogy pattogok a vízen és nem haladok semerre. Az időeredményt nem is érdemes nézni, viszont nagyon jól éreztem magam ebben a futamban is – összegzett Pádár Nikolett a futamot követően az M4 Sportnak.

A HAÁSZ SZUE 16 éves tehetsége holnap is versenyez a római Eb-n, akkor a 4x200 méteres mixváltóval lesz érdekelt.

– Az országos bajnokság óta már volt világbajnokság és ifjúsági Eb is, most pedig a felnőtt kontinensviadal, és még jön a korosztályos vb. Kemény sorozatterhelés ez, ráadásul a lányok nagy hullámokat kaptak a verseny második felében, de ilyen nehezítő körülmények ellenére is kiválóan szerepeltek. Niki és Dóra is fáradt már, ehhez képest mindketten 55 másodpercen belül teljesítettek, ami igen biztató. Holnap este egy újabb mix gyorsváltó döntővel zárulhat Niki Eb-programja – nyilatkozta Gellért Gábor, a HAÁSZ SZUE vezetőedzője.

Eredmény, 4x100 m vegyes gyorsváltó: 1. Franciaország (Maxime Grousset, Charles Rihoux, Charlotte Bonner, Marie Wattel) 3:22.80 perc
2. Nagy-Britannia (Thomas Dean, Matthew Richards, Anna Hopkin, Freya Anderson) 3:23.30
3. Svédország (Björn Seeliger, Robin Hanson, Sarah Sjöström, Louise Hansson) 3:23.40
...7. MAGYARORSZÁG (Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Pádár Nikolett, Molnár Dóra) 3:26.54

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában