Mindegyik versenyszámot megnyerte

2022.08.09. 15:25

Kézsérülés sem akadályozta a szegedi erősembert a végső győzelemben

Rögtön az első gyakorlat során megsérült a keze a szegedi Nagymihály Ferencnek, de ez sem akadályozta abban, hogy a hazai selejtezőforduló után az erősembersport Talent-sorozatának budapesti döntőjét is megnyerje.

Becsei Dávid

Hibátlan teljesítménnyel nyerte meg Nagymihály Ferenc a budapesti döntőt.

Fotó: Gémes Sándor

Tekintélyt parancsoló teljesítménnyel nyerte meg a Talent-kupasorozat budapesti döntőjét Nagymihály Ferenc. Mind az öt versenyszámot az első helyen zárta, pedig az első feladatnál kézsérülést szenvedett. Szánkóhúzás (315 kg) közben a tenyerén leszakadt a bőr, ami így végig akadályozta a fogásban. 

– Örültem, hogy minden versenyszám ilyen jól ment, pedig a döntő előtt mindössze egyszer jártam erősember-edzésen – árulta el érdeklődésünkre Nagymihály Ferenc. – Az egyik feladattal még ráadásul nem is találkoztam, így ott magyarázták el, hogyan kell végrehajtani. Sikerült azt is megnyernem. A rönknyomás előtt izgultam, mert a szegedi fordulóban megsérült a vállam és féltem, hogy rásérülök, de szerencsére abszolút nem éreztem fájdalmat – tette hozzá. 

A szánkóhúzás és rönknyomás mellett négyszer egy 380 kilogrammos traktorgumit kellett átforgatnia a tizenkettő versenyzőnek, de látványosnak bizonyult a kacsa járás és az izlandi kereszt végrehajtása is. Itt először tíz métert kellett megtenni egy 183 kilós kacsa súllyal, ami egy fogantyúval ellátott tömbvas. Visszafelé az izlandi kereszt volt a teher, ami egy 120 centiméter magas, nagyjából 25 centi átmérőjű vascső két karral, aminek a súlya egy mázsa. Zárásként pedig egy 120 centi magas állványra 100 és 110, míg 130 centire 120 és 130 kilós kőgolyót pakoltak fel időre. 

– Már az első feladat, a szánkóhúzás közben szenvedtem. Leszakadt a bőr a tenyeremen, a második hordóval pedig már 295 kilót húztam, ami rengeteg energiámat felemésztett. Szerencsére volt annyi pihenőidő a versenyszámok között, hogy összeszedjem magam – jegyezte meg Nagymihály, aki korábban az SZVSE birkózójaként ért el sikereket. 

Úgy fogalmazott, 2022-ben már nem versenyzik, inkább a regeneráció kerül főszerepbe nála. Áprilisban viszont egy másodosztályú erősember-versenyen már mindenképpen indulna, amelyen ha sikerül az első négy között végeznie, akkor bekerülhetne a tizenkét legerősebb magyart felvonultató Prémium Ligába. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában