Tegező viszony a labdával

2022.08.04. 16:30

Kiszakadt a konditerem fogságából a Szegedi VE és a Metalcom Szentes

Több hétnyi konditermi edzést követően immár a labda is előkerült a megyei OB I.-es férfi vízilabdacsapatoknál. Csütörtökön délben a Szegedi VE és a Metalcom Szentes lejátszotta egymás ellen első edzőmeccsét az októberi bajnoki rajta készülés jegyében.

Becsei Dávid

A kék sapkás Szentes a jövő héten viszont vendégül látja a szegedi csapatot.

Fotó: Török János

Szinte teljesen átalakult a Metalcom Szentes játékoskerete a nyári átigazolásoknak köszönhetően, míg a Szegedi VE-ből mindössze ketten távoztak. Nagyjából egy hónapja kezdték el az alapozást, így a játékéhség már mindenkin érződött. 

– Az első két negyed eléggé kaotikusra sikeredett, nyomokban vízilabdát is tartalmazott, nem sok köze volt a játékhoz. Ezután ellazultak a srácok és szép dolgokat csináltunk. Várható volt, hogy nem fogunk brillírozni, nem is ez volt a cél, hanem hogy tegező viszonyba kerüljünk a labdával – árulta el a medenceparton a negyedik negyed után Kiss Csaba, a szegediek vezetőedzője. Hozzátette, most már szeretnének egyre több edzőmeccset játszani, egy rövidebb edzőtáborozás is szerepel terveiben. 

A Szegedi VE vendége volt a Metalcom Szentes a Tiszavirág Sportuszodában.
A Szegedi VE vendége volt a Metalcom Szentes a Tiszavirág Sportuszodában.
Forrás: Török János

– Ahogy láttam, idén egy erősebb Szentes áll össze, ami nekünk is jó, hiszen lesz a közelben egy olyan csapat, amellyel jókat gyakorolhatunk a szezon előtt – dicsérte a megyei riválist. 

Mindkét csapatnak ez volt ez első gyakorlása ellenféllel szemben. Erre nagyobb szüksége van a Kurca-partiaknak, hiszen Szilágyi Péter vezetőedzőnek szinte teljesen új csapatot kell építeni. 

– Hasznos kétkapuzáson vagyunk túl, hiszen megtörtük az úszás és a konditerem okozta monotóniát. Élvezték a srácok a játékot, voltak rossz és jó pillanataink egyaránt, de ez ebben az időszakban természetes. Előbbit még javítjuk az októberi bajnoki rajtig. Akiknek kulcsjátékosnak kell lenni, azok már most megpróbálták felvenni ezt a szerepet, ami szintén pozitív. Hárman még hiányoztak a keretből, összességében abszolút elégedett vagyok a mutatott játékunkkal – összegzett Szilágyi, akinek csapatára a következő héten több mérkőzés is vár.

Frissebben mozogtak a fehér sapkás szegediek.
Frissebben mozogtak a fehér sapkás szegediek. 
Forrás: Török János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában