Kellett az újabb gól

2022.08.21. 22:26

Vezetett a HFC, majd jött a drámai hosszabbítás

Korán, már az ötödik percben megszerezte a vezetőgólt a Hódmezővásárhelyi FC. A hosszabbításban viszont jött a dráma, a 92. percben egyenlített a Paks II. A hazai hibátlan mérleg mégsem szenvedett csorbát, ugyanis a 94. minutumban Hegedűs Martin betalált, így 2–1-re nyert a HFC a labdarúgó NB III. Közép csoportjának ötödik fordulójában.

Becsei Dávid

5/5. Őrzi hibátlan sorozatát a bajnokságban a sárga-kék mezes HFC, amely csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorult le a tabella éléről az Iváncsával szemben.

Fotó: Török János

Nem tudhatta, mire számíthat az eddig veretlen, de három döntetlent is jegyző paksi tartalékcsapat ellen a HFC. Mivel a paksiak Ferencváros elleni NB I.-es meccsét elhalasztották, így első osztályú lejátszókra is lehetett számítani. 

Rögtön az ötödik percben sikerült leforrázni az NB I.-esek nélkül felálló vendégeket. Egy szép támadásvariáció után Povázsai szerzett vezetést a Vásárhelynek, amely az első félidőt végig uralta. Számítani lehetett rá, bekövetkezett. A fiatal paksiak óriási erőket mozgósítottak a második játékrészben, hogy egyenlítsenek. Olykor beszorult a kapuja előterébe a HFC, de két veszélyes kontrát is vezethetett. Schildkraut lőtt ezekből egy kapufát, illetve az utolsó passzba hiba csúszott a tizenhatoson belül. 

A 92. percben jött a hidegzuhany, félpályánál labdát vesztettek a hazaiak. Sikerült visszazárni, Szekszárdi mégis gólt fejelt. Nyílt sisakos játék indult a középkezdés után, amelyből a HFC jött ki jobban. A sérülésből visszatérő Hegedűs cselezgetett a szélen, beadása lepattant, majd a felszabadítás hiányában a kapu torkából lőtte meg a győztes gólt.  

Antal Krisztián: – Ez volt a héten a harmadik meccsünk. Bíztunk az újabb sikerben, de a vége nehézre sikeredett, mert volt egy eladott labdánk, de szerencsére a végén éltünk az utolsó lehetőségünkkel. Gratulálok a fiúknak, köszönjük a szurkolók biztatását! 

Hódmezővásárhelyi FC–Paksi FC II. 2–1 (1–0) 
Labdarúgás, NB III., Közép csoport, 5. forduló. Hódmezővásárhely, 400 néző. Vezette: Práth Dávid (László, Pogonyi). 
Hódmezővásárhelyi FC: Deczki – Molnár B., Ondrejó, Hunya, Bata (Hegedűs, 70.), Irmes (Tapiska, 88.), Orosz, Povázsai, Pesuth (Erhardt D., 89.), Zabari, Barta (Schildkraut, 70.). Edző: Antal Krisztián. 
Paksi FC II.: Simon B. – Ádám D., Debreceni, Horváth K. (Ribár, 70.), Görög, Skripek (Keringer, a szünetben), Szécsi (Gregor, 80.), Volter, Zoltán R. (Dibusz, 70.), Szekszárdi, Pesti (Palóka, 80.). Edző: Kindl István. 
Gólszerzők: Povázsai (5.), Hegedűs (94.), ill. Szekszárdi (92.). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában