Helyi sport

2022.09.25. 19:05

Bombagólokkal nyert a HFC - FOTÓK

Idegenbeli kihívás előtt a HFC.

Fotó: Karnok Csaba

Az első félidő felében érződött a Hódmezővásárhelyi FC-n, hogy kicsit kiesett a meccsritmusból. Kiegyenlített játék zajlott a pályán, a Budapest Honvéd II. szervezetten futballozott, majd ebből a mederből Bata villanása mozdította ki a meccset. A vásárhelyiek támadóját ugyanis csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Irmes értékesítette. A fővárosiakat nem engedte helyzetbe az ezúttal is stabilan játszó vásárhelyi védelem.

A félidőben megemlékeztek a nemrégiben elhunyt Hüvös Oszkárról, az operatőr emléktábláját avatták fel a stadionban. A HFC a szünet után még kezdeményezőbbé vált, ez pedig gyorsan gólhoz is vezetett. A klubhoz nemrég visszatérő Szabó Péter kapott labdát középen teljesen üresen, majd egy óriási bombagólt ragasztott a felső sarokba. Ezt követően is adódott lehetősége a vásárhelyieknek, végül Irmes nagy erejű, felső sarokban kikötött lövésével végleg eldőlt a meccs. 

A HFC ezzel zsinórban harmadik mérkőzésén nem kapott gólt, és tartja dobogós helyezését az NB III. Közép csoportjában.

Antal Krisztián:Gratulálok a csapatnak a Honvéd II. legyőzéséhez, nem mostanában sikerült őket megvernünk! Az egész mérkőzés alatt rendben volt a játékunk, bombagólokat szerezve magabiztos győzelmet arattunk. Fantasztikus érzés volt ma Vásárhelyen futballozni. Boldog születésnapot kívánunk Szűcs Róbert sportigazgató úrnak!

 

Hódmezővásárhelyi FC–Budapest Honvéd II. 3–0 (1–0)
Labdarúgó NB III. Közép csoport, 9. forduló. Hódmezővásárhely, 400 néző. Vezette: Fehérvári Patrik (Flinta, Ancsin).
HFC: Deczki – Molnár B., Hunya, Bata, Irmes (Kenderesi, 72.), Orosz, Pesuth (Erhardt, 72.), Zabari (Vastag, 81.), Barta (Tapiska, 66.), Hegedűs (Schildkraut, 66.), Szabó P. Edző: Antal Krisztián.
Honvéd II.: Gyetván – Petkovics, Sebe, Németh B., Puktiejev (Mihály, 78.), Fábiánkovits (Nagy D., 67.), Feledy, Kozma (Nyamculovics, 67.), Kulbacsuk (Braun, 78.), Pintér, Kocsis (Menyhárt, a szünetben). Edző: Szamosi Tamás.
Gólszerzők: Imres (35., 71., az elsőt 11-esből), Szabó P. (53.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában