Helyi sport

2022.09.24. 09:00

Itthon folytatja mindkét NB III.-as csapat

A kupaforduló miatti szünet után mindkét Csongrád-Csanád megyei csapat hazai pályán folytatja az idényt a labdarúgó NB III. Közép csoportjában. A Makó FC és a Hódmezővásárhelyi FC is egy NB I.-es klub tartalékcsapatával találkozik vasárnap 16 órától.

Vajgely Pál

A makói csapatkapitány eltiltása miatt nem léphet pályára.

Fotó: Sandor Judit

A múlt heti szünetet követően vasárnap a Makó FC és a Hódmezővásárhelyi FC is egy élvonalbeli klub kettes csapatával találkozik. A makóiak azt a Paks II.-t fogadják, amely csupán egy alkalommal szenvedett vereséget a nyolc lejátszott bajnokiján – igaz, egy mérkőzést is tudott megnyerni.

– Elsősorban saját magunkkal próbáltuk foglalkozni ebben a két hétben annak érdekében, hogy eredményesebben tudjunk szerepelni. Egy nehéz sorozat előtt állunk, hiszen három kettes csapat ellen játszunk egy hét alatt. Foglalkozunk persze az ellenféllel is, de elsősorban a saját dolgainkon kell javítanunk. Játékban javuló tendenciát mutattunk az elmúlt hetekben, viszont ez eredményességben nem mutatkozott meg. Próbáljuk rendezni a sorainkat, hétvégén mindenképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot – mondta lapunknak Siha Zsolt, a makóiak edzője. A Maros-partiak a szünet ellenére a múlt héten is pályára léptek, a szintén NB III.-as, ám a Keleti csoportban érdekelt Körösladány ellen játszottak felkészülési mérkőzést, amelyen főképp azok a játékosok kaptak szerepet, akik eddig kevesebb időt töltöttek pályán. A makóiak keretéből Pócs Tamás legutóbb begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így ő nem játszhat vasárnap, mellette Vladul Stefan és Seres Bence játéka kérdéses. 

Az elmúlt két mérkőzésén nem kapott gólt, így a dobogóról várhatja a folytatást a Hódmezővásárhelyi FC, amely most az eddig szintén jó szezont futó Budapest Honvéd II.-t látja vendégül.

– A stabilitásunk megvolt az elmúlt két mérkőzésen, erre törekszünk a folytatásban is. Hazai pályán mindenképpen győztesen szeretnénk zárni a vasárnapi meccset, de persze kérdéses, hogy milyen kerettel érkezik majd az ellenfelünk. Ettől függetlenül a kispesti keretet erősnek tartom, stílusos futballt játszanak. Szeretnénk azt a játékot folytatni, ami jellemzett bennünket az eddigi bajnokik alatt – nyilatkozta Antal Krisztián, a HFC edzője. A vásárhelyiek keretéből is lehetnek hiányzók a vasárnapi meccsen, mivel többen kisebb betegséggel küzdenek, és a sérülések sem kerülték el a csapatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában