Helyi sport

2022.09.20. 08:00

Sikerült feltöltődnie Pádár Nikolettnek

A junior úszó-világbajnokság legeredményesebb versenyzője lett Pádár Nikolett. A HAÁSZ Szegedi Úszó Egylet versenyzője öt aranyéremmel tért haza Peruból, a sűrű nyári program után pedig egy kis pihenő után már újra az edzéseké a főszerep.

Vajgely Pál

Az ifjúsági vb legeredményesebb versenyzője volt.

Fotó: Török Attila

– Kaptam két hét pihenőt, de próbáltam hasznosan tölteni, és tényleg csak a pihenésre figyelni. A családommal el is tudtunk menni nyaralni egy hétre Ciprusra. Hétfő óta újra edzek, még két rövidpályás verseny ugyanis szerepel az idei programban. Ezt követően lesz majd még háromhetes pihenő – mondta Pádár Nikolett, aki igencsak eseménydús időszakon van túl, hiszen az országos bajnokságot követően felnőtt vb, majd Európa-bajnokság következett, ahonnan máris utazhatott az ifjúsági vb-re. Peruban pedig szárnyalt, hiszen öt számban is aranyérmet nyert.

– Nagyon kemény volt a vb. Rómából hazajöttem, majd másnap már indultunk is Limába. Nehéz volt ismét beleállni egy hét edzésbe, főleg, hogy a többiek jóval hamarabb elkezdték már a munkát. Ők már a felengedésnél tartottak, nekem viszont még mindig állóképességi sorozatokat kellett ússzak. Mondhatni, ez volt az eddigi leggyengébb ifjúsági vb, nem volt olyan a mezőny, mint korábban, azonban így is örülök az időeredményeimnek, nem számítottam erre. Nagyon örülök, hogy öt arannyal jöhettem haza, ezt sem gondoltam volna – tette hozzá Pádár Nikolett.

A 16 éves úszó már a felnőttek között is bizonyít.

– Nem lehet összehasonlítani a felnőtt és az ifjúsági mezőnyt. A saját korosztályomban elég magabiztosan tudok versenyezni, bármi lesz, én szeretnék a legjobb lenni. A felnőttek között természetesen nem ez a helyzet, de azt érzem, jövőre már ott is magabiztosabban tudok majd versenyezni – fejtette ki Pádár Nikolett.

– Úgy érzem, sikerült kipihennem magam, várom már, hogy újra versenyezhessek. Az egész nyár egy nagyon jó visszaigazolást adott azt illetően, hogy jó az a munka, amit elvégzünk, jó úton járunk. Az olimpiáig még két év van, addig mindent meg kell tennem, hogy minél jobb lehessek, de örülök, hogy már most itt tartok – zárta a HAÁSZ SZUE sportolója. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában