Ságvári kontra Radnóti

2022.10.01. 16:22

Döntetlen lett az elitgimik csatája - óriásgaléria

Ismét megrendezték Szegeden a már lassan történelminek számító Sá-Ra kupát a hétvégén. A város két elitgimnáziuma, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, vagyis a Ságvári és a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai és tanárai mérték össze tudásukat egyebek mellett futásban, kézilabdában és fociban.

Suki Zoltán

A Pick Szeged tétmeccsein sincs akkora hangulat, mint amekkorát a két gimnázium diákjai csináltak. Fotó: Karnok Csaba

Már messziről hallatszott szombaton délelőtt a lámpás körforgalomnál, hogy valami zajos esemény van a környéken. És kiderült, hogy valóban. A Pick Szeged tétmeccsein sincs akkora hangulat, mint amekkorát az a pár száz diák csinált a SZVSE pályán, akik társaiknak szurkoltak az idei Sá-Ra kupán. A sportpályán reggel 100x100-as váltófutással kezdtek az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, vagyis a Ságvári és a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai. A lelátó teljesen megtelt, a két szurkolótábor egymást túlharsogva biztatta a futókat, a ságvárisok szektorában még egy füstfáklya is előkerült, de a radnótisok sem adták alább. A két szurkolótábor nem győzte túlüvölteni egymást, ami még egy külső szemlélőnek is komoly élmény volt, nemhogy a gyerekeknek, a szüleiknek és még a tanároknak is.

A reggeli váltófutást végül a Ságvári csapata nyerte, amit igen komoly ovációval fogadott a közönségük - és amiről portálunk is beszámolt korábban. Hári-Kovács András, a győztes váltó tagja azt mondta, hogy annyira izgult, hogy a karját sem érezte a zsibbadástól, és szerinte az egész tömegben benne volt az az izgalom.

A váltófutás után azért a radnótisok nem estek pánikba. Burkus Barnabás elmondta, hogy kicsit szomorú ugyan, de azért emlékeztetett, hogy tavaly ők nyertek, és szerinte most is csak a szerencsén múlott, hogy így alakult az eredmény.

A szegedi gimnáziumok sportvetélkedője már több évtizedes hagyomány. Egy időben öt középiskola is szerepelt. Mára a két legnagyobb rivális maradt, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, melyek a Sá-Ra Kupán mérik össze tudásukat.

A koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben ez a program elmaradt, annak lecsengésével azonban az idei versenysorozatot sikerült megtartani. A mostani sorozatot a sportágak összesítése után döntetlenre hozta a két gimnázium. A végeredmény 10:10 lett. És ezzel mindenki nyert. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában