Férfi röplabda NB I.

2022.10.26. 12:35

Gyorsan felállt a Vidux-SZRSE a DÁG elleni vereségből

Erőltetett menetben van a bajnokságban a Vidux-Szegedi RSE NB I.-es férfi röplabdacsapata. Hét napon belül három hazai mérkőzésen is érdekeltek, eddig ebből kettőn vannak túl. A mérleg egy-egy győzelem és vereség, a tabellát pedig négy meccs után tíz pontot gyűjtve vezetik a kilencpontos Miskolc előtt.

B.D.

A dunaújvárosiak ellen sikert arató szegedi csapat öröme.

Fotó: Kocsis Alíz

Minden a tervek szerint haladt a Dág ellen, hiszen az első két szettet egyaránt 25:21-re behúzták a szegediek. Ezután viszont jött egy 19:25-ös, majd egy kiélezett 25:27, majd az aranyszettet 18:16-ra elbukták Bodnár Lajosék. 

A hárommeccses sorozatterhelés második állomásán a Dunaújváros vendégeskedett a Lila iskolában. Ezen a találkozón már nem hagyott kétségeket a szegedi együttes, hatvanöt perc alatt 3:0-ra lerendezte a pontok sorsát. 

– Nagyon örülök, hogy a fiúkat nem befolyásolta a szombati vereség, és fel tudtak állni az akkori csalódásból – kezdte értékelését Fésűs Erzsébet, a Vidux-SZRSE vezetőedzője. – Úgy látom, ebből erőt is tudtak meríteni, még motiváltabbak lettek, óriási akaraterővel vágtak neki ennek a mérkőzésnek. Öröm volt nézni, hogy milyen felszabadultan játszanak, és minden szett elejétől a végéig uralják a játékot. Minden poszton erősek voltunk, nem adtunk lehetőséget arra, hogy az ellenfél átvehesse a vezetést. Nagyon büszke vagyok a csapatomra – összegezte a látottakat. 

Szombaton 17 órától az év utolsó hazai bajnokiját játsszák a szegediek, az ellenfél a TFSE lesz. Kupameccset viszont még játszik az SZRSE itthon, november 9-én a Rákosmente ellen a nyolcaddöntőben az újszegedi sportcsarnokban. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában