Élen maradt a HFC

2022.10.16. 16:31

Hozták a papírformát

A labdarúgó NB III. 13. fordulójában az éllovas Hódmezővásárhelyi FC idegenben, Dabason hozta a papírformát, és 4–0-s győzelmet aratott.

M. J.

Négyszer örülhettek a HFC-játékosok Dabason.

Fotó: Karnok Csaba

Azon kívül, hogy magabiztos győzelmet arattak, annak is örülhettek a dabasi találkozó lefújása után, hogy az Iváncsa ikszelt (1–1) a Ferencváros II. ellen, így a tabella élén hat pontra nőtt a hódmezővásárhelyiek előnye a mögöttük elhelyezkedő Pest megyeiek előtt – igaz, azok két meccsel kevesebbet játszottak.

A mérkőzésre visszatérve azt érdemes megemlíteni, hogy a HFC remek játékkal hozta a papírformát, és legyőzte a középmezőnyben elhelyezkedő Dabast. A gólgyártás a legeredményesebb vásárhelyi játékos, Irmes Dávid kezdte a 17. percben, amikor bal oldali támadás után Zabari Dávid centerezése után Irmes érkezett, és talált be a kapuba, 0–1. A hazaiak nem bekkeltek, sokkal inkább bátran felvállalták a nyílt játékot, ezt pedig

A folytatásban Hunya Krisztián következett a 36. percben, a védő Schildkraut Krisztián beadása után kotorta a kapuba a labdát, ezzel magabiztos, két gólos előnyben mehetett pihenni a HFC.

A második játékrészben sem fenyegette semmilyen veszély a vendégek sikerét, sőt tovább nőtt a különbség a két együttes között. Előbb Schildkraut talált be, majd a rendes játékidő utolsó percében Povázsai Zsolt emelte át a labdát a kapuson.

A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy Deczki Máténak mindössze kétszer kellett játékba avatkoznia, a HFC pedig a négy gólon kívül még kihagyott több ziccert us..  

Antal Krisztián: – Magabiztosan sikerült megnyernünk ezt a meccset remek játékkal kiváló körülmények között. Gratulálok a fiúknak, megyünk tovább ezen az úton.

Dabas–Hódmezővásárhelyi FC 0–4 (0–2)

Labdarúgó NB III. Közép csoport, 13. forduló. Dabas, 200 néző. Vezette: Újhelyi Tamás (Skover Péter, Elek Balázs).

Dabas: Czerula – Forgács A., Sziklási, Lettner, Szabó L. (Csúri, 55.), Tóth D. (Fritz, 71.), Lux (Molnár Z., 71.), Kiss Á. (Zsigmond, 55.), Benkő, Földes, Domokos. Vezetőedző: Fehér Ádám.

Hódmezővásárhelyi FC: Deczki – Orosz M., Hunya, Molnár B., Zabari (Vastag R., 86.) – Hegedűs M. (Povázsai, 72.), Schildkraut (Fődi, 86.) – Pesuth (Erhardt, 81.), Szabó P., Bata K. – Irmes (Barta, 72.). Vezetőedző: Antal Krisztián. 

Gólszerzők: Irmes (17.), Hunya (36.), Schildkraut (66.), Povázsai (90.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában