Helyi sport

2022.10.22. 19:45

Juan Carlos Pastort a lemondásról kérdezték a veszprémi vereség után

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata 31–26-os vereséget szenvedett a Telekom Veszprém vendégeként. A címvédő Bánhidi, Mikler és Frimmel nélkül állt fel, majd a 8. percben Rostát is elveszítette piroslapos kiállítása miatt. Nyolcgólos hátrány után megmutatta karakterét a Szeged, még az egyenlítésért is támadhatott.

Becsei Dávid

Juan Carlos Pastor úgy fogalmazott, sosem dobta be a törölközőt, ahogy hazaérnek, elkezdi a felkészülést a következő meccsre, ami az Elverum ellen lesz.

Fotó: Török Attila

– Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez. Rosta piros lapja nagyon rosszul jött számunkra, hiszen támadásban és védekezésben is használni szerettük volna. Sajnos ellépett a Veszprém nyolc góllal, de csapatként küzdve visszajöttünk a mérkőzésbe, ami pozitív. Miután ismét hibáztunk, a Veszprém kihasználta ezeket. A kézilabda ilyen sport, ha hibázol, azt a másik fél kihasználja. Bízom benne, hogy a sérültjeink minél hamarabb visszatérnek. Sajnálom, hogy kikaptunk, de örülök, hogy szebb képet mutattunk csapatként. Folytatjuk a munkát, és reméljük, ennek az eredményeként az eredmény a jövőben változni fog – értékelte a mérkőzést az azt követő sajtótájékoztatón Juan Carlos Pastor, a Pick Szeged vezetőedzője. 

A szegediek kapusa, Mirko Alilovic úgy fogalmazott, amikor nyolc góllal vezettek a hazaiak, semmi sem jött össze számukra, csak néztek egymásra csapattársaival. 

– Szomorú vagyok a vereség miatt, de az örömre adhatott okot, hogy csapatként jól játszottunk és még a döntetlenre is mutatkozott esélyünk. Nagy nyomás volt rajtunk a szurkolóktól a BL-vereségek után, nem volt egyszerű így pályára lépni. Bízom benne én is, hogy a sérültjeink hamar felépülnek, visszatérünk a győztes útra, és ismét versenyképes csapat leszünk – fogadkozott a horvát válogatott kapus. 

A sajtótájékoztató végén még egy újságírói kérdést kapott a Pick Szeged spanyol szakembere.

– Ez a huszonnyolcadik szezonom profi edzőként. Mindennap százhúsz százalékot beleadva dolgozom, sosem dobtam be a törölközőt. Folytatjuk a munkát, amit imádok. Az edzői élet nem nyaralás, ahogy hazaérünk, onnantól kezdődik a felkészülés a következő mérkőzésre – válaszolta arra a kérdésre Pastor, hogy csapata Bajnokok Ligája-szereplése miatt elgondolkodott-e azon, távozik-e a Pick Szeged kispadjáról. 

Érdekesség, hogy Pastor védelmére kelt a sajtótájékoztató két veszprémi résztvevője, Momir Ilics és Mikita Vajlupov is. A hazaiak vezetőedzője úgy fogalmazott, ilyen kérdést nem illik feltenni, a világ egyik legjobb edzője ennél sokkal több tiszteletet érdemel. A fehérorosz jobbszélső pedig úgy fogalmazott, bár nem szokott közebszólni, de teljesen egyetért Iliccsel és több tiszteletet érdemel Juan Carlos Pastor az ilyen újságírói kérdéseknél.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában