Ma 12 órától

2022.10.07. 08:00

Megyei rangadóval indul a női vízilabda Magyar Kupa

Ezen a hétvégén kezdődik a vízilabda-szezon, a nőknél a BENU Magyar Kupa selejtezője jelenti az indulást. A két megyei csapat rangadójával, a Valdor Szentes és a Szeged SZTE találkozójával indul az idény előbbi otthonában ma 12 órakor. A hármas csoportból ketten jutnak be a legjobb nyolc közé.

B.D.

Bicskei Réka (kék sapkában) immár a Szentes sikereiért küzd.

Fotó: Vidovics Ferenc

Szentesen és Szegeden is volt játékosmozgás, ez utóbbit érintette igazán fájdalmasan. A szegediektől éppen Szentesre távozott a center Bicskei Réka, míg Ármai Zita a BVSC hívószavára mondott igent, Miklós Réka és Jenei Kata pedig abbahagyta a vízilabdát. A szegedi érkezők oldalán öten vannak, Bocskay Edit újrakezdi, legutóbb Szentesen játszott, innen érkezik kölcsönbe Héri Adrienn is. Szabó Julianna a Ferencvárostól, Kenéz Kincső az UVSE-től, Lendvai Natasa pedig a KSI-től jön Varga Tamás vezetőedző csapatába. 

– Fiatal játékosokkal teljesen más célokért küzdünk majd idén. A reális célunk a 8–9. hely megszerzése, a nyolcadik pozíció megszerzése már bravúr lenne. Sokat gyengültünk, egyetlen 22 év fölötti játékosunk van Ráski Lilla személyében – jegyezte meg lapunknak Varga Tamás. 

Szentesen is a fiatalokra építenek, köztük a két U16-os világbajnokra, Héri Nórára és Horváth Zsófiára. Kolarova Tamara a BVSC-be távozott, Tóth Csenge és Aranyi Réka abbahagyta, de Noa de Vries sem erősíti már őket. Bicskei mellett Korom Réka is visszatért Szegedről, míg Diana Samsonova személyében lesz az orosz légiós is a Kurca partján. 

A Valdor Szentes idei játékoskerete.
Fotós: Vidovics Ferenc

A program, ma, 12 óra: Valdor Szentes–Szeged SZTE. 19 óra: Szeged SZTE–Tatabánya. 20.30: Tatabánya–Valdor Szentes. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában