Helyi sport

2022.11.19. 15:48

Először szenvedett vereséget a St. Mihály a Szent Gellért Fórumban

Az ETO elvitte a pontokat.

V. P.

Ezúttal pont nélkül maradtak a kék-fekete mezes szegediek.

Fotó: Gémes Sándor

Az idén remekül szereplő ETO FC Győrt látta vendégül idei utolsó előtti mérkőzésén a KÉSZ-St. Mihály Szeged - a túloldalon a kezdőben kapott helyet a korábbi szegedi Savanya Csilla és Herczeg Andrea is.

Éppen utóbbi zörgette meg a kapufát a meccs korai szakaszában, majd negyed óra elteltével egy beadást követően fejjel volt eredményes Cameron, ezzel szerzett vezetést az ETO. A második eladott szegedi labda is megbosszulta magát, ugyan próbált játszani és nem csak a védekezésre koncentrálni a Tisza-parti csapat, de fél óra után kétgólos hátrányba került.

A szünet után is az ETO volt mezőnyfölényben, majd egy távoli bombagóllal tovább növelte előnyét. A végeredmény bő tíz perccel a meccs vége előtt alakult ki, a bravúr elmaradt, nem tudott pontot szerezni a St. Mihály a győriekkel szemben - így először szenvedett vereséget a Szent Gellért Fórumban. Őszi szezonzáró jövő szombaton, amikor a Fradi érkezik majd Szegedre.

Koncz Zsolt: – Próbáltunk egy másfajta rendszerben játszani, de nehéz eltüntetni a különbségeket. Szervezettségben nem vallottunk szégyent, de jobban kell hinniük a lányoknak abban, hogy igenis bárki ellen van keresnivalójuk.

KÉSZ-St. Mihály Szeged–ETO FC Győr 0–4 (0-2)
Női labdarúgó NB I., 11. forduló. Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Urbán Eszter (Nyeste, Jávorka).
St. Mihály:Csapó – Pacsuta (Farkas N., a szünetben), Marcea, Papp, Micic (Tornyi, 64.), Dékány (Sajti, 76.), Pilán, Knezevic, Balázs (Vincze N., a szünetben), Suták (Lovászi, 76.), Németh Zs. Edző: Koncz Zsolt.
ETO: Borok – Vida, Savanya (Sali 64.), Malesevic (Siklér 64.), Németh L., Kaziupa, Nagy F., Herczeg, Süle, Cameron (Hubacsek 87.), Khimych (Fél P. 76.). Edző: Dörnyei Balázs.
Gólszerző: Cameron (18.), Herczeg (31.), Süle (59.), Siklér (72.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában