Megyei I. osztály

2022.11.06. 15:26

Először veszített pontokat a listavezető a megyeegyben - Fotók

A Szeged-Csanád GA II. a 92. percben egyenlített az SZVSE ellen.

Nagy küzdelmet hozott a villanyfényes városi rangadó.

Fotó: Karnok Csaba

Döntetlent hozott a forduló rangadója a Szent Gellért Fórumban: az SZVSE a szünet után egy szépen végigvitt kontra után került előnybe, amikor is Amariutei lépett ki, és emelte át a labdát a Rodic sérülése miatt csereként beszálló Heckó fölött. A Vasutasoknak megvolt a lehetőségük arra is, hogy kétgólosra növeljék előnyüket, de lendületes, helyzetekben gazdag meccs volt - a túloldalon vagy Czirják védett, vagy a szegedi védők blokkoltak. Már úgy tűnt, megnyeri a meccset az SZVSE, de a ráadás pillanataiban egy lecsorgó után ezúttal már nm sikerült blokkolni, Dobronoky lövése pedig a kapuban kötött ki, ezzel egy pontot megmentett a listavezető.

Az Algyő kikapott a HFC II. vendégeként, miután a végjátékban egy nagy egyéni hiba után a hazaiak másodjára is betaláltak. A Tiszasziget két elveszített meccs után Balástyán tudott győzni, a Mórahalom pedig ismét legyőzte a Deszket. Az UTC egymás után a tizenegyedik mérkőzését veszítette el, a Kiskundorozsma pedig hét perc alatt hármat lőtt az FK Szeged otthonában, ez pedig eldöntötte a meccset. 

 

Megyei I. osztály, 12. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–SZVSE-G-Falc Kft. 1—1 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző. Vezette: Barta Norbert István – jól (Kőhalmi, Vida).
Szeged-Csanád GA II.: Rodic (Heckó, 20.) – Kovács G., Benyó, Mészáros G. (Dudás, 70.), Ábrahám, Tóth P., Dobronoky, Busa, Lestyán, Gera, Kóródi. Edző: Andorka Péter.
SZVSE: Czirják – Kormányos, Pócs D., Csamangó, Rádai G., Mezei, Ábrahám-Fúrús (Perpauer, 89.), Káposzta (Fodor, 71.), Kelemen V., Papp Á., Amariutei (Veszelka, 93.). Edző: Kelemen Balázs.
Gólszerzők: Dobronoky (92.), ill. Amariutei (56.)
Jók: mindenki, ill. mindenki.
Andorka Péter:Mindkét csapat próbálta az erősségeit kihasználni. A megszokottnál több hibával játszottunk támadásban, de a kései gól tükrében nem lehetünk elégedettek a döntetlennel sem. 
Kelemen Balázs:Igazi rangadó volt. Egy hajszálon múlt a győzelmünk. Sokat dolgoztunk, jól játszottunk, büszke vagyok a csapatra, mindenki kiemelkedőt nyújtott. 

Hódmezővásárhelyi FC II.–Algyő 2–1 (1-1)
Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Gargya Balázs Gábor – jól (Halász, Paczér).
HFC II.: Tóth Mi. – Tóth J., Berkó, Krisztin (Karácsonyi, 90.), Nagy A., Hegedűs, Erhardt, Fődi (Szőke, 71.), Tóth Má. (Buzás, 65.), Rostás, Gyürki (Orovecz, 85.). Edző: Bacsa Zsolt.
Algyő: Szabó G. – Rádi, Bozóki (Kovács M., 62.), Kiss R., Horváth A., Kardos (Jernei, a szünetben), Daróczi, Deák, Bakó (Csehó, 79.), Selyem, Fekete. Edző: Fülöp Tibor.
Gólszerzők: Krisztin (16.), Gyürki (78.), ill. Selyem (34., 11-esből).
Jók: mindenki, ill. Bakó, Selyem, Kovács M. 
Bacsa Zsolt: Egy kiegyenlített, jó iramú meccsen a végjátékban egy nagy egyéni hibát kihasználtunk, így nyertünk. 
Fülöp Tibor:Úgy nézett ki, fel tudunk állni a padlóról, de a végén saját magunkat ütöttük ki. Nem nagyon értem, miért kell bajnokikat játszani péntek este. 

Balástya–Tiszasziget 0–3 (0-1)
Balástya, 100 néző. Vezette: Paczér Balázs – közepesen (Szabó R., Dobó).
Balástya: Kalics – Szádeczky, Néma (Faragó, 65.), Mágocsi (Kormos, 65.), Pióker, Nagymihály (Márkus, 54.), Horváth Cs., Vámos N. (Kozma, 79.), Vörös (Tóth G., 89.), Vámos T., Tóth P. Edző: Kiss Máté.
Tiszasziget: Kiss D. – Szűcs T. (Varga G., 63.), Papp Á. (Oláh, a szünetben), Skribek B., Szabó D., Bálint D., Skribek Á., Albert (Drágity, 63.), Bánóczki (Magyar, a szünetben), Farkas, Godó (Vajna, 63.). Játékos-edző: Magyar György.
Gólszerzők: Godó (34., 11-esből), Magyar (70.), Vajna (90.).
Jók: Kalics, Vámos T., ill. Farkas, Skribek Á., Szűcs T., Szabó D.
Kiss Máté: – A meccset illető elvárás volt számunkra, hogy csapatunk megfelelő helytállást nyújtson a bajnokaspiráns ellen. Ezt teljesítettük, dicséret illeti játékosainkat. Ezen az úton megyünk tovább.
Magyar György:Voltak hibáink, de a két nyeretlen és góltalan meccs után fontos volt, hogy a helyzeteket gólokra váltsuk, és begyűjtsük a három pontot.

Mórahalom–Deszk 3–1 (1-0)
Mórahalom, 120 néző. Vezette: Kiss Richárd – kiválóan (Csöngető, Kőhalmi).
Mórahalom: Nagy G. – Vajda, Trója (Tajthy, 75.), Csizmadia (Rádóczi Dán., 67.), Szűcs (Tóth M., 63.), Baji, Nagy M., Malatinszki (Pető, 53.), Rádóczi Dáv., Bokányi, Szalma (Szalai, 77.). Edző: Papp Endre.
Deszk: Repák – Németh Z., Bódi (Szente, 89.), Istókovics (Szabó R., 53.), Kövesi (Pásztor, a szünetben), Matyelka, Tarjányi, Török, Teschner, Földi, Fóris (Rácz, 79.). Edző: Csordás József.
Gólszerzők: Szűcs (34.), Baji (58.), Bokányi (71.), ill. Tarjányi (69.).
Kiállítva: Teschner (77.).
Jók:Baji, Bokányi, Szalma, Nagy M., Trója, ill. Németh Z., Kövesi, Repák, Pásztor. 
Papp Endre: Gratulálok a csapatomnak! Jó játékkal egy masszív csapat ellen fontos győzelmet arattunk, ellenfelünk jobb csapat annál, mint amit a tabella mutat. 
Csordás József:Lényegesen jobban játszottunk, mint múlt héten. Egy góllal jobbak voltak a hazaiak, nem kell szégyenkeznünk ezért a meccsért. Ha ez a tendencia folytatódik, előbb-utóbb pontokat szerzünk. 

Szentesi Kinizsi–UTC 2–1 (1-0)
Szentes, 100 néző. Vezette: Kiss László Attila – jól (Juhász, Apró).
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Légrádi (Bartucz B., 23.), Varga Cs., Dovics, Szarvas (Határ, 91.), Lőrincz, Rau, Bartucz P., Prozlik, Vas, Sáfár (Bíró, 72.). Edző: Bány Tamás.
UTC: Mészáros – Nathan, Szántó, Zsilinszki, Péczely, Palakovics (Kövecs, 88.), Sós, Mohammadreza, Rákóczi, Obi, Gonda. Játékos-edző: Miles Joshua.
Gólszerzők: Dovics (43.), Vas (70.), ill. Mohammadreza (77.).
Jók: Prozlik, Lőrincz, ill. Nathan, Zsilinszki, Rákóczi, Mohammadreza.
Bány Tamás:Nagyon örülünk a három pontnak, mert iszonyatosan nagy szükségünk volt rá. 
Miles Joshua: – Gratulálok a Szentesnek! Jól játszottunk, de sajnos két buta gólt kaptunk. Ez egy újabb lépés volt a jó irányba, még úgy is, hogy többn nem a posztjukon játszottak.

FK 1899 Szeged-SZEOL–Kiskundorozsma 1–3 (0-3)
Szeged-Petőfitelep, Szalai “Dzsínó” István sporttelep, 100 néző. Vezette: Kis Máté – jól (Mígh, Gargya).
FK Szeged: Garamvölgyi – Tóth G., Giba, Hoccheiser (Bürgés, 55.), Mucsi, Kelemen, Dézsi (Tóth Á., 60.), Cs. Tóth, Hüvös, Miklós (Zsédely, a szünetben), Sisák. Edző: Dóra János.
Kiskundorozsma: Fábián – Budai, Róka, Kalapács (Doroiman, 84.), Sallai, Ottlik Márk (Bozsó, 76.), Kis B., Ottlik Máté, Fülöp, Lóki (Laczi, 78.), Bodonji (Simon, 78.). Edző: Tóth János.
Gólszerzők:  Cs. Tóth (91.), ill. Kalapács (34., 41.), Bodonji (36.).
Jók: Cs. Tóth, Giba, Hüvös, ill. Róka, Kis B., Kalapács, Ottlik Márk.  
Dóra János: – 15 perc rövidzárlatot nem bírtunk el. A második félidőt ismét megnyertük a Dorozsma ellen. 
Tóth János:Gratulálok a csapatnak, további sok sikert kívánunk az FK Szegednek!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában