Helyi sport

2022.11.26. 20:28

Fordulatos meccsen kapott ki a Naturtex-SZTE-Szedeák Debrecenben

Nem tudta lezárni a meccset, így végül megszakadt a győztes sorozata a DEAC ellen a Naturtex-SZTE-Szedeáknak.

Wesley Personék nem tudták egymás után hetedjére legyőzni a Debrecent.

Fotó: Karnok Csaba

Hullámzó játékkal kezdődött a Naturtex-SZTE-Szedeák debreceni mérkőzése: a szegediek egy hétközi győzelem, valamint az elmúlt időszakban zsinórban hat megnyert DEAC elleni összecsapással a hátuk mögött várhatták a szombat esti bajnokit. 

A szegediek Sztarovlah hármasa után öt ponttal is  vezettek a meccs korai szakaszában, de nem tudtak ennél komolyabb előnyt kiépíteni. Olyannyira, hogy Polyák távolijánál már a DEAC-nál volt az előny, amikor időt kért Simándi Árpád. A félidőig folytatódott ez a játék, hol egyik, hol másik csapatnak akadtak jobb periódusaik, de teljesen kiegyenlített összecsapás volt. Az első félidőt Washington nagy triplája zárta le, ezzel három ponttal, 42–39-re vezetett a nagyszünetben.

Az irányító remekül szolgálta ki honfitársát, Robersont, akinek zsákolásával hét ponttal vezetett a Szedeák 43–50-nél, ekkor kézben is tartotta a meccset: innentől a negyed végéig viszont megállt támadásban, csak nyolc pontot szerzett, az eladott labdákat pedig rendre büntette a DEAC. Polyák egalizált 56–56-nál, majd szintén ő zárta le a negyedet egy triplával, így három ponttal már a DEAC állt jobban az utolsó felvonás előtt.

Lendületben maradtak a hazaiak, a Naturtex viszont nem talált vissza ahhoz a ritmushoz, amely a harmadik negyed közepéig jellemezte. Kilencpontos hátrányba kerültek Bognárék, de természetesen nem adták fel. Négy pontnál közelebb viszont nem tudtak zárkózni, majd mivel kigyűltek a csapathibák, védekezésben sem maradt sok mozgásterük. Az utolsó szalmaszálba igyekezett ugyan belekapaszkodni a Tisza-parti csapat, de a végén egy játékvezetői ítélet végleg eldöntötte a meccset, amikor debreceni időkérés helyett Bognár szabálytalanságát ítélték meg 80–75-nél. Innen már csak a büntetőzés zajlott, a Szedeák bár hét ponttal is vezetett, de innen nem tudta megtörni az ellenfelét, így hat Debrecen elleni sikert követően ezúttal alulmaradt riválisával szemben.

DEAC–Naturtex-SZTE-Szedeák 83-78 (22-24, 17-18, 22-16, 22-20)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 9. forduló. Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Nagy V., Fodor, Makrai.
DEAC: SCOTT 19/6, Polyák 10/6, DRENOVAC 15, Gáspár M., Taylor 6. Csere: MÓCSÁN 22/6, Garamvölgyi 7/3, Tóth Á. 4, Kenéz, Balázsi. Vezetőedző: David Dedek.
Naturtex-SZTE-Szedeák: WASHINGTON 17/12, Polányi 3/3, Sztarovlah 12/6, BOGNÁR 16, ROBERSON 18. Csere: Filipovics 6, Person 5/3, Balogh 1, Kovács Á. Vezetőedző: Simándi Árpád.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában