A női labdarúgó NB I.-ben

2022.11.18. 14:00

Itthon a Győr ellen

M. J.

A szegedi Knezevic Milana (kék-feketében) nehéz ellenfélre számíthat a második Győr révén.

Fotó: Karnok Csaba

A női labdarúgó Simple liga NB I. 11. fordulójában a KÉSZ-St. Mihály-Szeged együttese szombat 13 órakor hazai pályán szerepel: a Szent Gellért Fórumban a Győr csapatát fogadja.

A szegediek legutóbb fájó vereséget szenvedtek a Kelen otthonában, most viszont olyan ellenfelet fogadnak, amely esélyesebbnek náluk. A Győr a tabella második helyén áll, és mindössze a Ferencvárostól kapott ki, a harmadik MTK-t például 7–1-re verte.

– A bajnokság egyik kiemelkedő csapata érkezik hozzánk, amelyben nyolc-kilenc válogatott játékos található. Más lehetőségeik vannak, más célokkal vágtak neki a bajnokságnak, mint mi, de bízom abban, hogy szervezett játékot mutatunk be. A célunk, hogy a formát megtartsuk, és ha egységesek leszünk, akad majd lehetőség arra, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk. Ehhez viszont maximális koncentráció és figyelem, fegyelem kell – mondta Koncz Zsolt, a KÉSZ-St. Mihály-Szeged vezetőedzője.

A női első osztályban ezzel a meccsel zárul az első szakasz, amikor mindenki játszik mindenkivel. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában