Női vízilabda OB I.

2022.12.04. 15:23

Első bajnoki győzelmüket szerezték meg

Mindössze öt gólt kapott a Győrtől, így nem volt kérdés, hogy a Valdor Szentes női vízilabdacsapata esélyesebbként megszerzi első pontjait hazai környezetben az OB I.-ben. Füsti Molnár Janka jól védett, míg a két orosz légiós, Samsonova négyszer, Dankina háromszor talált be az ellenfél kapujába.

Becsei Dávid

Füsti Molnár Janka kimagasló teljesítményt nyújtott a szentesi kapuban.

Fotó: Vidovics Ferenc

Úgy kezdte a mérkőzést a Valdor Szentes, ahogy esélyeshez méltón illik. Állta a sarat a védelem, miközben elöl háromszor is betaláltak. Koncentráltan vízilabdáztak a fiatalok, hiszen ez volt az első olyan mérkőzésük a bajnokságban idén, amelyen reális esélyük nyílt a három pont megszerzésére. 

A második negyed végén már 7–2-re vezettek a Kurca-partiak, majd a harmadik negyed is az ő góljukkal indult, így már 8–2 állt az eredményjelzőn. A legnagyobb különbséget 13–4-nél mutatta a tábla, végül 13–5-ös sikert arattak a szentesi lányok, akikre szombaton 18 órától a III. kerületi TVE otthonában vár az utolsó idei meccs, ami egyben rangadó is. 

Matajsz Márk: – Győztünk, de ismernek a lányok, sosem leszek elégedett a három pont után sem. Visszanézzük majd a mérkőzést, mert olyan hibáink voltak, amelyeket a sport törvényei alapján a Győr gólokkal büntetett. Nehéz meccs volt, amely rangadó volt számunkra és sokat készültünk rá. A jó védekezésünk volt ma mindennek az alapja. Az elején ültek a lövéseink, ami önbizalmat adott nekünk. Végig tartottuk a fegyelmezett koncentrációnkat, de a kihagyások a következő rangadónkon a III. kerület ellen már nem fog beleférni. Ma még örülni kell ennek a sikernek, és holnap is egy picit, de hétfőn át kell beszélnünk a hibákat, abból lehet tanulni. A Győr bebizonyította már, hogy egy jó csapat, a győzelmünk a stabil védelmünknek köszönhető. Mindenki hozzátett a győzelemhez, mindkét kapusunk jól védett, az pedig külön öröm, hogy azoknak is játékperceket tudtam adni, akiknek eddig kevesebbet és éltek a lehetőséggel. 

Valdor Szentes–Győr 13–5 (4–1, 3–1, 4–1, 2–2) 
Női vízilabda OB I., 6. forduló. Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda. Vezette: Várkonyi, Tordai. 
Valdor Szentes: Füsti Molnár – Varga V. 2, Hevesi 1, Dankina 3, Bonca, Kövér-Kis, Tóth F. 2. Csere: Varga N. (kapus), Mácsai K., Horváth L., Bicskei, Samsonova 4, Korom 1, Horváth Zs. Vezetőedző: Matajsz Márk. 
Győr: Torma – Gálicz, Vaszari, Török 2, Németh, Huszti D., Kurucz 3. Csere: Rádli, Finta, Huszti V., Kiss A., Szedlák, Dróth. Vezetőedző: Vogel Zsolt. 
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 6/1. 
Ötméteresből: 3/1, ill. 1/1. 
Kipontozódott: Németh. 

Bajnoki nyert a Szegedi VE Pécsett 

Gólt sem kapott az utolsó két negyedben a Szegedi VE OB I.-es férfi vízilabdacsapata Pécsett a hatodik fordulóban. Kiss Csaba tanítványai 8–5-re nyertek idegenben, így fontos pontokkal gazdagodtak. Molnár Dávid remekelt a kapuban, a jó védekezésnek hála pedig támadásban nem kellett extrát nyújtaniuk Lakatos Somáéknak, akik december 17-én a Ferencváros ellen zárják az évet a Tiszavirág Sportuszodában. 

Szép képet festett a bajnokaspiráns OSC otthonában a Metalcom Szentes játéka. Az utolsó negyed 8–6-ról indult, a szentesiek 3–1-re is vezettek. Az utolsó nyolc percre viszont  elfáradtak, így a hazaiak 16–7-es sikert arattak. Jövő szombaton a Vasas érkezik a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodába. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában