Helyi sport

2023.01.25. 09:00

Hosszú távon gondolkodnak a tömörkényiek

Lassan véget ér a téli szünet a Csongrád-Csanád vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok számára. Sorozatunkban a kluboknál érdeklődünk, hogyan készülnek a tavaszi folytatásra, ezúttal a Tömörkénnyel foglalkozunk.

V. P.

Tizennégy pontot gyűjtött a vármegyei II. osztály őszi szezonjában a Tömörkény, amely az utolsó négy őszi bajnokija előtt is ennyi egységgel állt. A félév vége tehát nem sikerült jól a csapat számára, amely így a 12. helyről várhatja a márciusi folytatást. 

– Az őszi szezon háromnegyede teljesen vállalható volt, a vége viszont különböző okok miatt sajnos elcsúszott. Kényszermegoldás volt a szerepvállalásom az ősszel – mondta lapunknak Boldog Gábor, a csapat játékos-edzője, ám mint elárulta, várhatóan már nem ő irányítja az együttest az idény második felében. 

Ami feltűnő a tömörkényiek szereplése kapcsán, hogy bár három meccsel többet játszottak idegenben, hazai pályán hat találkozón csak három pontot szereztek. 

– Valaki átkot szórhatott ránk, nem tudom, mi ülhet ezen a pályán, és mi az oka an­­nak, hogy idegenben jobban szerepelünk. Nem gondolkozunk abban, hogy kiesési gondjaink lennének, az idény második felét arra használjuk, hogy összeálljon egy ütőképes, helyiekből álló társaság. Az önkormányzat is mellettünk áll, ez sokat jelent számunkra – tette hozzá Boldog Gábor. 

Ami a csapat felkészülését illeti, január közepén egy közös disznóvágáson vettek részt a keret tagjai, majd tegnap már a közös gyakorlás is elkezdődött. Mint Boldog Gábor kitért rá, szeretnének erősíteni a télen, ha ezek a tervek pedig meg is valósulnak, akkor nem kell hátrafelé tekintgetniük – sőt, a következő szezonban merészebb célokért küzdhetnek majd. Az ősszel négy gólt szerző játékos megjegyezte azt is, a klub kettes számú csapata, valamint ifjúsági gárdája is magasabb létszámmal dolgozhat a továbbiakban. 

Ugyanakkor a Tömörkény mostani kerete is szinte csak helyi labdarúgókból áll, ezen a folytatásban sem változtat­nának, olyan játékosok érkezhetnek a csapathoz, akik ko­­rábban már megfordultak a klubnál. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában