A beálló szerint kár lenne temetni a magyar válogatottat

2023.01.18. 10:00

Bánhidi Bence bizakodik

A magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnoki csoportjában a Koreai Köztársaságot 35–27-re, Izlandot pedig 30–28-ra legyőzte, Portugáliától viszont 27–20-ra kikapott, így két pontot vitt magával a középdöntőbe. A magyarok célja a biztos olimpiai selejtezőt érő vb 7. hely megszerzése.

Kibédi Péter

A szegedi beálló, Bánhidi Bence optimista a svédek elleni meccs előtt.

Fotó: Kovács Tamás

A portugálok elleni nagy gólkülönbségű vereség miatt most újabb, az izlandi győzelemnél is nagyobb bravúrt kell hoznia a magyar férfi kézilabda-válogatottnak világbajnokságon. Rögtön az első középdöntős meccsen, ma 20.30-tól az eddig veretlen és várhatóan tizenhatezer hazai szurkoló által hajtott Svédországot kell legyőzniük új helyszínen, Göteborgban. A feladat nem lehetetlen, még akkor sem, ha pokoli nehéz.

– Én bizakodó vagyok, de a többieken is azt látom, hogy pozitívan állnak hozzá a mérkőzéshez mondta lapunknak Bánhidi Bence a Scandinavium Arénában, a válogatott hétfői edzése után Nem nekünk szurkolnak majd a lelátón, de ez nem lesz szokatlan. Több olyan mérkőzést is játszottunk, amikor hasonló helyzetben voltunk, és nyerni tudtunk. Néhány évvel ezelőtt éppen a dánok ellen Dániában.

A magyar válogatott Izland ellen a mérkőzés utolsó 19 percében olyan minőségi kézilabdát mutatott, amit nem lehet azzal magyarázni, hogy az ellenfél játéka szétesett. A kapusteljesítmény, a védekezés és a támadás abban a periódusban a szakemberek szerint a világ élcsapatainak is a dicséretére válna. Ha pedig egyszer képes volt rá a magyar csapat, akkor képes lehet megismételni azt akár a meccs nagyobb részében is.

– A földön kell járnunk, tudjuk, hogy mire képes a csapatunk, bennünk van a győzelem. szögezte le a szegedi beálló Reménykedem abban, hogy egy jó meccset tudunk játszani a svédekkel, és nyerni tudunk ellenük.

A magyar válogatott a mai, svédek elleni meccs után a középdöntőben pénteken 18 órától Brazília, vasárnap 15.30-tól pedig a Zöld-foki Köztársaság ellen játszik. A középdöntőből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában