Jövő szombaton már bajnokit játszanak

2023.01.03. 17:10

Vásárhelyen edzenek a szegedi férfi vízilabdázók a bezárt Tiszavirág Sportuszoda miatt

A megnövekedett energiaárak miatt március harmadikáig bezárt a Tiszavirág Sportuszoda, így az új év első medencés edzésére Hódmezővásárhelyig buszozott a Szegedi VE OB I.-es férfi vízilabdacsapata. A körülmények szerényebbek, de a Tisza-parti klub hálás a vásárhelyi fürdő vezetőinek, hogy náluk készülhetnek.

Becsei Dávid

Kiss Csaba reméli, hogy csapata minél hamarabb hazatérhet a Tiszavirág Sportuszodába.

Fotó: Török János

Tartalékosan, ráadásul Hódmezővásárhelyen ugrott először medencébe 2023-ban először a Szegedi VE. Leinweber Olivérnek, Pörge Zsombornak és Lakatos Somának az utánpótlás válogatottak tréningjén van jelenése csütörtökig, míg Bóbis Botond az Universiadé-válogatottal készül. 

– Meglehetősen! – válaszolta Kiss Csaba, a szegediek vezetőedzője arra a kérdésünkre, mennyire kellett áttervezni a csapat programját a Tiszavirág Sportuszoda átmeneti bezárása miatt. – Minden köszönet jár a hódmezővásárhelyi uszoda vezetőinek, hogy helyet adnak csapatainknak, de számunkra a legideálisabb az lenne, ha otthon készülhetnénk a megszokott színvonalon a bajnoki folytatásra. A januárunk enélkül is keménynek ígérkezik, hiszen négy erős összecsapás vár ránk – tette hozzá. 

A Szegedi VE számára január 14-én Egerben folytatódik a bajnokság, majd az eddigi menetrend alapján Miskolcra utaznak. Az első hazai meccs pedig január 21-én jöhet, de ehhez a Tiszavirágnak is nyitva kell lennie. 

– Ezen a héten szárazföldi tréningekkel kezdünk reggel Szegeden, majd medencés edzésre átbuszozunk Vásárhelyre. Bízom benne, hogy a jövő héten esetleg hazatérhetünk, mert akkor már mindenképpen napi két medencés edzésre lenne szükségünk. Ugyanakkor tisztában vagyunk a helyzettel, hogy a megnövekedett energiaárak mindenkit spórolásra ösztönöznek – hangsúlyozta a tréner. 

Hét lejátszott forduló után a Szegedi VE a férfi OB I.-es tabella nyolcadik helyét foglalja el. Nyolc pontot gyűjtöttek, de ez akár több is lehetne. 

– Borzasztóan kezdtük a bajnokságot, hiszen két nyerhető meccsen is döntetlent játszottunk itthon a Kaposvár és a KSI ellen. Elképzelhető, hogy néhányak fejében még ott volt, hogy mennyire felülteljesítettünk az előző idényben, és azt gondolták, nem szükséges maximumot nyújtani a hozzánk hasonló képességű csapatok ellen. Miután rendet tettünk a fejekben, megmutatták a fiúk, hogy mi a valós tudásuk. Jöttek a győzelmek az OB I.-ben, és a kupában is sikerült eljutnunk a negyeddöntőig. Túlvagyunk a top háromba tartozók elleni meccseken, így most már sorra olyan mérkőzéseink jönnek, amelyeken reális esélyünk van, hogy újabb sikereknek örüljünk – jelentette ki. 

A tavaszi szezont illetően pedig úgy fogalmazott Kiss Csaba, ismét bravúr lenne, ha sikerült megismételni a tavalyi hetedik helyezést. A keret tovább fiatalodott, reméli, hogy az ősszel elhullajtott pontokat visszaszerzik, és így ismét kihozzák a maximumot az idényükből. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában