Ketten maradtak a klubnál

2023.02.07. 13:45

Ezeknél a csapatoknál folytatják a megszűnt NB III.-as Makó labdarúgói

Két játékos maradt Makón az NB III.-as labdarúgócsapat megszűnését követően. Frank Boldizsár és Sirokmán Zoltán a megyekettőben feljutásért harcoló együttesben folytatja a pályafutását, míg a többiek felsőbb osztályban találtak maguknak új kihívásokat.

Becsei Dávid

Pócs Tamás (20-as nadrágban) Algyőn folytatja a pályafutását.

Fotó: Sándor Judit/MW

A megnövekedett energiaárak miatt szeptember 27-én jelentették be a döbbenetes hírt, a Makó FC visszalépett a labdarúgó NB III. Közép csoportjának küzdelmeitől. A csapatból ezt követően mindössze hárman léptek pályára még az ősszel tétmérkőzésen. Sirokmán Zoltán, Frank Boldizsár és Vladul Stefan a város megyekettes együttesét segítette, itt a dobogó harmadik fokán telelhettek hárompontos lemaradással a listavezető Ásotthalom és Bordány mögött. 

Hazatér Varga Richárd, 2015 után ismét Sándorfalván futballozik majd a vármegyei II. osztályban. 

Az immár első számúvá előlépett makói keret a feljutásért harcolhat a vármegyei II. osztályban. Ebben lehet nagy segítségére a csapatnak a védőként klubnál maradó Sirokmán Zoltán és a támadó Frank Boldizsár. 

Öten csak néhány kilométert költöztek és maradtak Csongrád-Csanádban, illetve az NB III.-as Közép csoportban.

 Zana Dávid, Juhász Jónás, Rabecz Valter, Zámbori Dániel és Stefan Vladul a Hódmezővásárhelyi FC-ben folytatja tavasszal a pályafutását, ahol a feljutásért és a bajnoki címért küzdhetnek. A Cegléd ellen vasárnap 14 órakor mutatkozhatnak be új csapatukban tétmérkőzésen. A HFC negyvenkét pontot gyűjtött az ősszel, ezzel a második helyről várja a tavaszi nyitányt, míg a listavezető Iváncsa negyvenhárommal. 

A vármegyei I. osztály második helyén telelő Tiszaszigetben játszik majd Széll Kristóf, illetve a térdműtétje után az ősszelt rehabilitáló Babolek Zoltán. A megyeegyes kontingenst képviseli majd Makóról Algyőn Pócs Tamás és Csányi Ádám. Két fiatal, Heinrich Bence és a kapus Ásós Dániel a Szeged-Csanád GA-ba igazoltak, feltehetőleg a tartalékcsapatban kaphatnak majd lehetőséget. Lévai Norbert pedig több egykori SZEOL SC-s csapattársával az SZVSE-ben futballozhat majd. 

A BLSZ I.-ben érdekelt REAC mezét húzhatja magára Popgeorgiev Pantelisz, míg Bordás Dániel kapus a megyeegyes Orosházában folytatja a pályafutását. Borbély Bence és Belanka Dávid új klubjáról is lehullt a lepel, ők az NB III. Keleti csoportjában sereghajtó Békéscsaba II.-höz igazoltak. Nemanja Nikics is ebben a csoportban talált új csapatot, a hatodik helyen álló Karcagot. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában